Egy másik strandon egy fejkendőt viselő nőt büntettek meg.
Sorra tiltják be a francia városok a muszlim nők strandviseletét. Ami amúgy Ausztráliából származik, és alig hordja náluk valaki.
A franciáknak ez lehetett volna sorozatban a harmadik aranyuk, de ezúttal Mikkel Hansen és társai voltak a jobbak.
Rachid Nekkaz már eddig is kifizetett negyedmillió eurónyi burkabüntetért.
Előfordulhat, hogy csoda történt, de az is lehet, hogy a bejelentő mondott hülyeséget a telefonba.
A 38 éves francia férfi közben el is ájult, de akkor is továbbment, és célba ért.
Manuel Valls a ruhadarabot nem divatnak, hanem egy politikai projektnek tartja.
A helyiek fényképezték a fürdőzőket.
Egy korzikai falu mellett, burkiniben fürödtek az észak-afrikaiak, mikor a helyiek fotózni kezdték őket.
Szerinte szélsőséges dolog teljesen beöltözni az úszáshoz.
Egy civilszervezet szerette volna, hogy a helyi muszlim nők is fürödhessenek legalább egy nap úgy, ahogyan a vallásuk előírja.
Iszonyatosan sokat ártottak a francia gazdaságnak a terrorista merényletek.
Szülinapi gyertya okozhatta a tragédiát.
Az egyik kórházban ápolt férfi meghalt, így már 85 embert ölt meg a teherautós gyilkos.
Uszodai partit hirdetett egy klub, amin csak a vallási előírásoknak megfelelő fürdőruhában vehetnek részt a nők. Nagy botrány lett belőle.