Az államfő az ENSZ 21. klímakonferenciáján arról az állítólagos álmáról beszélt, amiben 25 év múlva a még meg nem született unokája kéri számon, miért nem akadályozta meg a világ a klímaváltozás negatív hatásait.
A világ vezetői gyűlnek össze, és el kellene érniük, hogy 2100-ig ne nőjön 2 Celsius-foknál többet a Föld átlaghőmérséklete. Érzékeny sakkjátszmáról van szó.
Itt gyilkoltak meg 90 embert a terroristák november 13-án.
A német haderő egyelőre a felderítésben vállalna részt.
A gyülekezési tilalmat a párizsi terrortámadások után vezették be.
A francia elnök moszkvai látogatásakor Putyin azt mondta, hogy ők is készen állnak a szorosabb együttműködésre a terroristák ellen.
Volt, akinek éjszaka berobbantották az ajtaját, majd közölték, hogy bocs, elnéztük a címet.
Az Eagles of Death Metal tagjai videóinterjúban vallanak a november 13-i párizsi terrortámadás szörnyűségeiről.
Népirtásra szólította fel 1100 nézőjét. De nem ez az első ilyen ügye.
Nem dzsihádista terrortámadás volt.
Az ISIS komoly fenyegetést jelent, amit nem szabad eltűrni, és meg kell semmisíteni – mondta az amerikai elnök.
A két ország belügyminisztere az európai migrációs válságot próbálná ezzel kezelni.
Ott, amerre Salah Abdeslam menekülhetett.