Fidesz

Hadházy: Bajban lehet a Fidesz Berettyóújfaluban, ha már a helyi erős emberüket is be kell vetni álfüggetlenként

Mezei József, az alföldi bobpálya megálmodója indul Hajdú-Bihar 4. számú választókerületében.

Mészáros Juli
POLITIKA

Kövér László nem talált olyan józan megfontolást, ami ne a Fidesz mellett szólna

Békés, higgadt, a magyarok biztonságára törekvő politikát akar.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Márki-Zay Péter feljelentést tesz, amiért az ellenzékről azt terjesztik, háborúzni akar

Rémhírterjesztés, közösség elleni uszítás vádjával megy az ügyészségre.

Kiss Imola
POLITIKA

Simonka György felszámolás alatt álló cége 230 millió forinttal tartozik a pünkösdista egyháznak

2017-ben kereste meg őket azzal a cég, hogy nehézségeik vannak.

Kiss Imola
belföld

A fideszes Németh Zsolt kiírta, hogy „Ruszkik haza!”, ez pedig váratlan zavart keltett a kommentelők körében

Homokszem került a Fidesz kommunikációs gépezetébe.

Kiss Imola
POLITIKA

Publicus Intézet: A fideszeseknek csak a 44 százaléka tartja agressziónak, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát

Sőt, a kormánypárti szavazók negyede Ukrajnát hibáztatja a háborúért.

Herczeg Márk
háború

A kormányoldal már 3,5 milliárd forintot hirdetett el a Facebookon, az ellenzéki erők pedig összesen 2 milliárdot

Csak a Megafon egy-két héten belül elérheti az 1 milliárd forintot.

Tbg, Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Trump egyik kedvenc amerikai tanácsadójával készül a választásra

John McLaughlin a Fideszben félistenként tisztelt Arthur Finkelstein tanítványa, de eredményei messze elmaradnak mesterétől. Talán mert szereti azt hangoztatni, amit a megrendelő hallani akar.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Így vonult harcba a IX. Békemenet Győzikével és Fásy Ádámmal

Peace, love, unity.

Herczeg Márk
ünnep

Attól tartok, hogy Orbán a történelem legrosszabb magyar–lengyel viszonyát teremti meg – véli a nemrég lemondott tiszteletbeli konzul

Artur Balázs március elején mondott le Magyarország szczecini tiszteletbeli konzuli címéről, mert nem tudta elfogadni a magyar kormány álláspontját a háború ügyében.

Horváth Bence
POLITIKA

Toroczkai: Ez arról szól, hogy végső soron azt szeretnék, hogy ha mindenki homoszexuális lenne

A Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje szerint mindenképp le kellett darálni a mesekönyvet, mert gyalázatos volt. A 2011-ben még Szálasit éltető párttagokat pedig nem lehet örökre leírni egy olyan országban, ahol a kommunista rendszer fenntartói a politikai elit tagjai. A Fidesz már fenyegeti a párt jelöltjeit, visszalépést várnak tőlük.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Tordai Bence megkérdezte Orbán Viktort, vállalja-e a vitát Márki-Zay Péterrel, de Orbán csak a „főnökükkel” állna ki

A miniszterelnök azt mondta, azért nem lesz vita, mert nem lesz.

Kiss Imola
POLITIKA

A Fidesz leszavazta az EP határozatát, ami az orosz és kínai állami propagandával szembeni fellépést sürgeti

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő hívta fel erre a figyelmet, ahogy arra is, hogy az aranyútlevelek és aranyvízumok szigorítását kérő határozat szavazásán pedig a Fidesz nem szavazott.

Herczeg Márk
eu

A Kúria úgy döntött, hogy hivatalban lévő képviselő kampány alatt osztogathat laptopokat az iskolákban

A laptopokat, amiket a fideszes jelöltek kézbesítik, EU-s pénzből vette a kormány.

Herczeg Márk
POLITIKA

A kormány megint megsértette a választási törvényt azzal, hogy a koronavírus-hírlevélben kampányolt az ellenzék ellen

Rogán Antalék azzal spamelik azokat, akik a regisztrációkor feliratkoztak a Covid-19-hírlevélre, hogy az ellenzék háborút akar.

Herczeg Márk
POLITIKA