Házhoz jött a Fidesz.
Azt írják, elsőként.
Ez a választókerület adta Magyarországnak és Kósa Lajosnak a csengeri örökösnőt is.
A szellemek világa kialudt, s az elsötétült égnek arcain vad fénnyel a villámok rajzolák le az ellenséges istenek haragját. És folyton-folyvást ordított a vész, mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Mennyire tisztességes egy verseny, ahol az állam szinte végtelen erőforrásokat mozgósít egy párt érdekében? Nemcsak az EBESZ-nek, de korábban még Orbán Viktornak is komoly problémái voltak ezzel. Indul a kampány a Magyar Jetivel.
És a kampány csak ezen a héten indul el hivatalosan.
Állítják, az ellenzék létbizonytalanságban tartaná az egészségügyi dolgozókat.
Erős Gábor diplomás szakemberként írt magáról életrajzában, aztán törölte a bekezdést.
A megafonosok összesen majdnem 780 milliót hirdettek el, az összes, kormánypárti kifizetés pedig már 2,5 milliárd forint. És ez csak töredéke lehet a valójában elkampányolt összegeknek.
Készül a pörkölt!
Megszereztük a miniszter válaszát az Európai Bizottságnak, amiben a gyermekvédelminek nevezett törvény mellett áll ki. A "nem is olyan szigorú"-tól az "alkotmány miatt kellett"-ig szólnak az érvei. Amit 18 év alatt tiltanak, az szerinte felnőtteknek még hasznos is lehet.
Úgy látszik, nem volt sok ideje keresgélni a pártnak.
Illetve mert a 200 főbe a sajtó képviselőit már nehéz lenne bepréselni.
Kocsis Mátéék feltalálták a nem nyilvános kampányt.
Búcsúzzunk szépen, István, aki elmegy, az legyen vidám!