A fideszes képviselőnek, akinek majdnem két tucat díszpolgári címe van, a felére csökkent a tartozása.
A vagyonnyilatkozata alapján maradt szinte minden, ahogy volt.
A megkérdezettek 60 százaléka inkább maga voksolna a köztársasági elnök személyéről, mint hogy a parlamentre bízza.
A fideszes parlamenti képviselő Vitályos Eszter képviselőtársával együtt átadott egy szélcsatorna-fejlesztést, és ki is próbálták.
Miután a 24 rákérdezett az összeférhetetlenségre, Nagy Bálint és Vozár Péterné lemondott a céges megbízásairól.
Németh Szilárd két vereség után is lehetőséget kap újra, hátha harmadszor beveszi Csepelt, a miniszterek viszont menekülő útvonalat kaptak a rázósabbnak tűnő választókerületekből.
Az a vizsgálóbizottság állapította meg ezt, amit a Fidesz kezdeményezett, és amit a fideszes polgármester Kovács Péter vezetett.
Orbán Viktor pártelnök nem indul egyéniben, míg Völner Pál helyére az esztergomi alpolgármester ugrott be.
Hogyan hatott a járvány a gasztronómiai szokásainkra? Erről szóló színdarabot nézett meg a XV. kerületi fideszes. Látott egy jelmezt, ami félig menyasszonyi, félig vőlegényruha, mire a neten kapásból LMBTQ-zni kezdett, pedig az a só-borstartó volt. Igaz történet!
A kemény munka mellé néha befér egy kis kikapcsolódás is.
Turbofolk fokozatra kapcsolt a Fidesz, döcögve-hörögve beindult az ellenzék is. Orbán állatokkal és gyerekekkel szelídült kicsit, ellenzéke ismét kimozdult az utcára, és összeszedte az aláírásokat.
Az Európai Parlament állásfoglalásában elítélte, ahogy a kazah kormány az ellene tüntetőket kezelte. A magyar kormánypártok képviselői sem igennel, sem nemmel nem szavaztak, de még csak nem is tartózkodtak. Csak nem mentek el.
A szolnoki Fidesz irányt mutat.
A korrupcióval gyanúsított végrehajtó 19 millió forintért szerezhette meg a Városház utcai, 49 négyzetméteres üzlethelyiséget.
A második fordulóban visszalépett.