A hotelhoz vezető utat már a délelőtti órákban lezárták.
Közpénzből újították fel a szállodát, a 13. emeleten egy új tetőbár is nyílt 270 fokos panorámával a Balatonra és a Balaton-felvidékre.
Gyanúsnak találják a választás előtt beköltözőket.
Résen vannak.
Háromból két hely elveszett, de maradt az ellenzéki erők többsége az érintett kerületi képviselő-testületekben.
Már korábban is szavaztak együtt.
A kormánypárt EP-képviselői elemezték a parlament politikai nyilatkozatát.
Nagy többséggel szavazták meg a Magyarországot elítélő EP-jelentést, ami keményebben fogalmaz, mint minden korábbi hasonló határozat.
Elveszítette többségét a képviselő-testületben a V. Naszályi Márta vezette ellenzéki frakció.
Megfordult a négy évvel ezelőtti arány.
Nem válaszoltak határidőre a kérdésre, hogy kire ruházták át a magyar levélszavazatok kézebsítését.
A Fidesz kommunikációs igazgatója a Tranziton Jámbor Andrással vitázott, aki szerint a kormány a hatalom szuveneritását építi a nép szuverenitása helyett.
Egy órán át marakodott intenzíven a KDNP-s államtitkár és az ellenzék volt miniszterelnöke, Márki-Zay Péter. Gyakorlatilag semmiben nem értettek egyet, de legalább hevesen nem.
Pajtók Gábor árulással vádolja Oroján Sándort.
A Fidesz-KDNP legfőbb ideológusa éppen a Fővárosi Törvényszék vezető bírája ellen hergel.