40 milliárdból oldották volna meg a tó vízszintproblémáját, de a kormány ennyit nem ad, miközben a vadászati világkiállításra majdnem kétszer ennyit szán.
A miniszterből lett református püspök szomorúnak tartja, hogy olyan világban élünk, melyben a politikának mindig szüksége van ellenségképre.
A kormány, aminek külön minisztere van azzal az egyetlen feladattal, hogy a Fidesz elnökét hatalomban tartsa, most már leplezetlenül kampányol a legnagyobb ellenzéki párt elnöke ellen közpénzből, „tájékoztatási kampány” címén.
Mindig találnak valami okot a fideszes képviselők arra, hogy az Országgyűlés kiemelten fontos bizottságában a kormánynak kellemetlen ügyekről kérdezni se lehessen.
A kormánypárt szerint a lehallgatási botrányról szóló hírek "megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják."
Dunaújvárosnak szerződései is voltak arról, mennyi bevétel járna az SK Innovations épülő, gigantikus akkumulátorgyárától. De mivel már a polgármesteri posztot és a képviselői mandátumot is elbukta a Fidesz, találtak rá módot, hogy ne kaphasson pénzt a város.
A fideszes képviselő bebiztosította magát.
A legújabb összeesküvés a magyarság ellen: a BLM, az LMBT, Bajorország és az UEFA is minket akar letérdeltetni. Az államigazgatás minden szintjét ellepte a szellemi futballhuliganizmus.
Még azt is kitakarták, hogy ki készítette az anyagot, ami alapján a kormány stratégiai együttműködést köt a kínai egyetemmel.
Egy brüsszeli elemzőnek majdnem sikerült mindenki eszén túljárni, de a Fidesz egyszemélyes thinktankje résen volt.
2003-ban sem könnyű szívvel szavazott igennel, de az segített, hogy az ország anyagilag sem járt rosszul. A fideszes politikus szerint zöld őrület tombol éppen Európában, de azért nem gondolja, hogy az országnak jobb lenne az EU-n kívül.
Kötelezettségszegési eljárás, ideiglenes hatályon kívül helyezés és akár a támogatások felfüggesztése is szóba jöhet.
A fideszes parlamenti képviselő szerint vállalni kell a komoly hazai és nemzetközi vitákat olyan kényes témák felmutatásával, mint a Horthy-korszak, a Bethlen-kormány tevékenysége, a kuláküldözés vagy a kommunista rendszer egyházellenessége.
2021-ben újra előkerült a bajnais kampánybohóc! Egyenesen a Fidesz-irodából lépett ki. Ahogy a tiltakozók többsége is.
A tizenhat alapító párt erősebb nemzetállamokat, és bevándorlás helyett családtámogatást akar. A szerveződés egy új EU-s jobboldali frakció felé tett lépés lehet, legalábbis Matteo Salvini ebben bízik.