Fidesz

Lázár háborúja: Magyarország legnagyobb alvállalkozójának kiszorítása

A Strabag próbált integrálódni a NER-be is, de Mészárosék már megvannak nélkülük: piaci újrafelosztási kísérlet kurucos pózokkal. A magyar kormány ürügyként használhatja az osztrákok ellen az M30-as autópályát.

Tóth-Szenesi Attila, Kolozsi Ádám
POLITIKA

Részegen balhézott egy nagykőrösi fideszes képviselő, ezért kilép a frakcióból

Sohajda Márk bocsánatot kért minden érintettől a viselkedése miatt egy posztban, és jelezte, vállalja a felelősséget a történtekért.

Takács Lili
belföld

Nyílt levélben állítja Pikó, Karácsony és Jámbor, hogy a DK és az MSZP a Fideszt segíti a józsefvárosi időközin

„Sajnálattal látjuk, hogy az Ön pártjának helyi politikusai asszisztálnak a Fidesz lejárató kampányához, és önálló képviselő-jelöltet állítva a Fideszt segítik.”

Szily László
POLITIKA

A Tények legújabb tartalma: a TV2 hírolvasói és műsorvezetői egy meglepetésvendéggel együtt kitöltik a nemzeti konzultációt

Reels formátumban.

Molnár Kristóf
ÉLET

Politikai veszélyt jelent a Fidesznek, hogy a kistelepüléseken is rossz a gazdasági hangulat

Hiába ígérnek nagy osztogatást, az emberek fele arra számít, nem javul az anyagi helyzetük a következő egy évben. A relatív többség több kérdésben jobbnak tartana egy Tisza-kormányzást, mint a Fideszét.

Windisch Judit
POLITIKA

Csuti cége gyártja a KDNP TikTok-videóit, a Fidesz 80 millióért rendelt közvélemény-kutatásokat – megnéztük, mire költik a tízmilliókat a kormánypárti frakciók

Közérdekű adatigényléssel kértük ki a Parlamenttől a Fidesz- és a KDNP-frakció szerződéseit, így olyan tételekre is ráláttunk, amit a Parlament honlapján nem hoznak nyilvánosságra. A listán szerepel az Index rovatvezetőjének cége és a Kormányinfó egyik elmaradhatatlan kérdezője is.

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar: Menczer Tamás gusztustalan kocsmai balhézása után kaptunk annyi támogató üzenetet, mint ma

A Tisza Párt elnöke szerint a mostani üggyel „az aljas, bukott hatalom” csak még jobban összekovácsolta a Tisza közösségét.

Benics Márk
POLITIKA

Azonnali vizsgálatot rendelt el Orbán Viktor a Tisza állítólagos adatszivárgásával kapcsolatban

Magyar Péter szerint az „adatlopási ügyben” Orbán túltolta a viccet.

Benics Márk
POLITIKA

Józan ésszel elcsalt választások

Menő robotgyűjtemény, a világelit ármánykodása, orosz utcazenész-lázadás és a franciákat megrázó hét perc részletei a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Hogyan játszmázik a médiával Magyar Péter?

Mivel védte ki a kormány lejárató kampányait? Miből épített önálló nyilvánosságot? És miért torpedózza rendszeresen a független sajtót a Tisza vezetője? Hétfő reggel Rényi Pál Dániel és Plankó Gergő elemeznek.

444.hu
video

Józan észre cserélte a Fidesz a Harcosok óráját

Száraz november a kormánypárti műsorban.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyar Péter választási etikai kódex aláírását kéri a pártok vezetőitől

November 10-ig adott időt, és arra kérte a választópolgárokat, hogy ne támogassanak olyan pártot, amely nem írja alá a nyilatkozatot.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Lázár: A strabagosok beszálltak a magyarországi választási kampányba

Az építési és közlekedési miniszter állítása szerint az osztrák cég „pénzzel és közvélemény-kutatások megrendelésével” támogatja a Tisza Pártot.

Benics Márk
POLITIKA

Gyermekotthon lakóit környékezte meg a pedofil, aki májusban a Harcosok Klubja vendége volt

Az ügyben rendőrségi eljárás is indult és kirúgták azt a gyermekotthon-vezetőt, aki próbálta megoldani, hogy távol tartsák a férfit a gyerekektől.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Orbán Amerika kapitányként, Szijjártó Pókemberként, Lázár Vasemberként harangozza be az amerikai látogatást

Trendi zenére összevágott, mesterséges intelligenciával készült fiatalos videót posztolt a külügyminiszter kommunikációs csapata.

Benics Márk
agybaj