Magabiztos volt, azt hitte, hogy a kormánypárti kapcsolatai meg fogják őt menteni – mondta a sztorit kirobbantó újságíró egy podcastban.
Négy megnevezett szocialista politikuson túl még három embert vádolt meg az ügyészség azzal, hogy korrupciós bűncselekményekben vettek részt, de az ő nevüket nem árulták el. Kik ők, és milyen alkukat kötött az MSZP és a Fidesz a parkolási és a BKV-s kasszák megcsapolására? Miért pont most számoltak le az MSZP-vel?
A Demokratának adott interjúban azt mondta, néhány rossz döntés ellenére is a Fideszt tartja alkalmasnak arra, hogy kormányozza az országot.
A legújabb kutatás szerint már csak 4 százalékpont különbség Orbán Viktorék és Magyar Péterék között.
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk…
Lázár János válaszolt Magyar Péter ultimátumára, találkozni szeretne, vonatozni nem, Magyar szerint a miniszter ezzel megfutamodott.
Orbán Viktor ad majd iránymutatást szeptember végén az őszi parlamenti szezonra.
Egy mondatot mondott, majd letette a telefont. A Facebookon később azt írta, nem mondott le és nem is hívták vissza.
A magyar kormány szerint hisztériakeltés zajlik, ugyanis alig néhány orosz és fehérorosz állampolgár kapott engedélyt a beutazásra.
226 szavazatszámláló bizottsági tagi nyilatkozat közül legalább 128 valótlan tényállításokat tartalmaz.
Az ügyészség csak a szocialista politikusokat nevezte meg a parkolási és a BKV-s korrupciós ügyben, pedig van fideszes is az érintettek között. Egy bűnszervezet oldalakon átívelő összefogás segítségével szerzett meg milliárdos önkormányzati üzleteket.
Pusztaottlaka újonnan választott polgármestere hosszan nyilatkozott Rogánról, Orbánról, Lázárról és a Fidesz működéséről legújabb interjújában.
A kormány tagad, az RMDSZ szerint bonyolult lenne létrehozni ezt, de „lehetségesnek és elképzelhetőnek tartják”. Bőven vannak azonban politikai kockázatok is.
Megalázó vereséget szenvedtek az emberei Csepelen, a birkózók a második legrosszabb olimpiai szereplést hozták, a tankerületet a bizalmasa vezeti, de három iskolaigazgató sorsa is bizonytalan. Szerencsére a gimnázium falára levett Orbán-idézetet meg tudta menteni.
És más bűncselekmény miatt is.