Fidesz

Fideszes képviselőjelöltként indul Biatorbágyon a Pesti Srácok főmunkatársa

Dezse Balázs a kampány kezdete előtt a fideszes polgármesterjelöltet is vendégül látta a Paláverben.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Schadl György bizalmasa fideszes képviselőjelöltként indul Zuglóban

Garabits Márton ügyvédként Schadl végrehajtó irodájának és egy másik cégének az ügyeit is intézte.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Tizenharmadjára is módosít az Alaptörvényen a Fidesz

A három módosító a köztársasági elnök kegyelmezési jogkörével, a Magyar Honvédséggel és a közös uniós hitelfelvétellel foglalkozik.

Benics Márk
POLITIKA

Lázár: Rogán Antalnak semmi köze nem volt a kegyelmi botrányhoz. Otthon aludt

A miniszter arról is beszélt, hogy nem kizárt, hogy nem lesz politikus 2026-ban.

Benics Márk
POLITIKA

Ezerszer annyit költött a Fidesz a Facebookon a kampány első hetében, mint a DK

Sok volt a mondanivaló, na.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Menczer Tamás ünnepélyesen bejelentette: elsőként adta le az EP-induláshoz szükséges aláírásokat a Fidesz

Minden idők EP-kampányát ígéri a kommunikációs igazgató.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán Viktor Budapesten is felnyergelt

A hét végi kézfogásdömping után már a kormány és a Fidesz fővárosi frakciójának jövőbeli együttműködéseiről tárgyalt a miniszterelnök.

Solti Hanna
POLITIKA

Kövér László szerint Magyarország a normalitás európai főhadiszállása

A házelnöknek van néhány jó híre a luciferiánusok legyőzéséről.

Solti Hanna
POLITIKA

Gyurcsány Ferenc: Nem Gyurcsány a kétharmad oka, hanem a gyurcsányozás

Válaszolta arra a kérdésre, hogy nem kellett-e volna 2006-ban az őszödi beszéd eseményei után lemondania, vagy most hátralépnie, ha már a Fidesz láthatóan az ő nevével operál, ha politikai ellenfeleit akarja „lemészárolni”.

Solti Hanna
POLITIKA

Nyírkarászi fideszes polgármester: Hadházy be is kaphatja

Pedig korábban ő tett vallomást a rendőrségen, hogy a fideszes országgyűlési képviselő behívatta, és közölte, barátja cégének kell megépítenie a település piacát, különben nem kapják meg az arra elnyert uniós pénzt.

Mészáros Juli
belföld
Videó

„Erre költik a pénzt ahelyett, hogy ezt a rohadt utat megcsinálnák” - az új fideszes plakátokról kérdeztük az embereket

A Határ útnál kérdeztük az embereket, hogy mit gondolnak a kormánypárt új plakátkampányáról, és hogy szerintük mi látható rajtuk.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video

„Tévhit, hogy ne nyilatkoznék újságíróknak” – mondta Deutsch Tamás, aki két napig menekült előlem Strasbourgban

Kétszer is szemtől szembe kerültem a fideszes EP-képviselővel, aki másodszor már a majdnem üres ülésterembe menekült a kérdéseim elől.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Kompromisszumok, hátbaszúrások és lefutott meccsek: így megy neki Budapest az önkormányzati választásoknak

Összegyűjtöttünk mindent, amit a fővárosi és a kerületi indulókról e pillanatban tudni lehet.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA
Videó

Kósa Lajos: Magyar Péter nem Gyurcsány embere, csak Gyurcsány mellett van

A Fidesz alelnöke szerint lényegtelen, hányan lesznek Magyar debreceni tüntetésén, mert tuskóság anyák napján kampányolni.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Újabb 200 ezer diák és iskola kap laptopot az államtól a kampányidőszak alatt

Nem lenne meglepő, ha most is fideszes jelöltek osztogatnák őket, a Kúria ugyanis ebben nem látott kivetnivalót.

Herczeg Márk
POLITIKA