„Elhúzódtam, de nem hagyta abba: fogdosni kezdte a mellemet, és a belső combomat.”
A fideszes főpolgármester-jelölt zártkörű majálist tartott a Városligetben, ahol elmondta a 444-nek, hogy Magyar Péter hangfelvételével kapcsolatban Polt Péternek hisz. A Tisza Párt politikusáról pedig „minősíthetetlen” véleménnyel van.
Továbbra is kérdés, mi lesz azzal a legalább kétszáz hátrányos helyzetű családdal, akiknek a lakhatása így bizonytalanná válik, vagy megszűnik létezni.
Cseuz Zsolt saját bevallása szerint is minősíthetetlenül viselkedett a borozó előtt őrjöngő barátjával, a Fidesz azt mondta, átgondolják, újra képviselő legyen-e. Itt az eredmény.
A Medián friss mérése szerint minden régi ellenzéki párt bezuhant, míg Magyarékra már 24 százalék szavazna. A Fidesz visszaesése korlátozott, 46 százaléka van.
Dezse Balázs a kampány kezdete előtt a fideszes polgármesterjelöltet is vendégül látta a Paláverben.
Garabits Márton ügyvédként Schadl végrehajtó irodájának és egy másik cégének az ügyeit is intézte.
A három módosító a köztársasági elnök kegyelmezési jogkörével, a Magyar Honvédséggel és a közös uniós hitelfelvétellel foglalkozik.
A miniszter arról is beszélt, hogy nem kizárt, hogy nem lesz politikus 2026-ban.
Sok volt a mondanivaló, na.
Minden idők EP-kampányát ígéri a kommunikációs igazgató.
A hét végi kézfogásdömping után már a kormány és a Fidesz fővárosi frakciójának jövőbeli együttműködéseiről tárgyalt a miniszterelnök.
A házelnöknek van néhány jó híre a luciferiánusok legyőzéséről.
Válaszolta arra a kérdésre, hogy nem kellett-e volna 2006-ban az őszödi beszéd eseményei után lemondania, vagy most hátralépnie, ha már a Fidesz láthatóan az ő nevével operál, ha politikai ellenfeleit akarja „lemészárolni”.
Pedig korábban ő tett vallomást a rendőrségen, hogy a fideszes országgyűlési képviselő behívatta, és közölte, barátja cégének kell megépítenie a település piacát, különben nem kapják meg az arra elnyert uniós pénzt.