Nem beszélnek Sorosról, amíg ott van.
Mire a kérdés véget ért, Halász János már a folyosóról is eltűnt.
Egy hét alatt a feje tetejére állt a kormány kommunikációja. Migráns- és Soros-ügyben is úgy nyilatkoznak össze-vissza, mintha nem erre tették volna fel Magyarország elmúlt két évét. Már a saját médiája sem tudja követni a Fideszt.
Schöpflin György az atv.hu-nak árulta el, miért szavazta meg az EP-állásfoglalást, ami kimondta, hogy a menekültek érdekében együtt kell dolgozni a civil szervezetekkel.
Február 14-15-én Visegrádon kapják meg az eligazítást a frakció tagjai, Orbán február 16-án értékeli a most lezáruló kormányzati ciklust.
Üzeni, hogy egyetlen párttal volt csak dolga, de már azzal is minden kapcsolatot megszakított.
Biztos csak félreértésről van szó!
Ez amolyan klasszikus "Tudd, hogy értsd!" helyzet.
A kormány rettegésre alapuló birodalma majdnem elcsúszott egy banánhéjon, amikor saját emberük leplezte le véletlenül a valóságshow díszleteit. Válaszul tettek egy nagyon határozott lépést a sötétség felé.
A Hír Tv nem vehetett részt, mert nem volt meghívójuk az egyébként nyilvánosnak meghirdetett eseményre.
Az Oxygen Wellness, az ország közpénzcsakrájának története egymilliószor körözi le a kommunizmust bemutató „A tanú” című film uszodás jelenetét.
Az LMP-s képviselő szerint a nemzetbiztonsági bizottságban egyértelműen kiderült, semmi alapja a kormány Soros-hálózatozásának, és kéri is, hogy oldják fel az erről szóló jelentés titkosítását. Szerinte ezért akarja kitiltani Németh Szilárd.
Mert az LMP nem a magyar érdeket képviseli, hanem Soros György érdekeit szolgálja.
Szita Károly szervezete a Bálnába csődítette a magyar polgármestereket, hogy elmagyarázzák nekik: SOROS és MIGRÁNSOK. Megkérdeztünk néhány polgármestert, átjött-e az üzenet.
Több kifogás is érkezett a civilek regisztrációját előíró jogszabály ellen.