Az államtitkárnak pedig ezt üzente: „Gyanítom, sejtelme nincs a vicinális vonalakon élők világáról, a mellékvonalakban rejlő lehetőségekről, a vasút ügyben magára hagyott vidék kitörési lehetőségeiről”.
Orbán Viktor a budapesti 5-ös számú egyéni választókerület fideszes elnökévé nevezte ki az EP-képviselőt.
Tusványosi jegyzetek: a férfi a béketervvel, az alvó kínai diplomata, a próféta és annak története, hogy bár végre kaptam levegőt, a hatalmi logika fullasztóan hat a közéleti vitákra.
A Mini Ferit megszólaltató Kőszegi Ákost Tusványoson kérdeztük arról, miért szerepelt a Fidesz kampányában.
A Fidesz frakcióvezetője Facebook-posztban reagált a Szikra mozgalom vezetőjének szerdai interjújára.
„Magyarország nem gyarmat”.
Rogán Antalék mintha csak Fábri Zoltán 1956-os, Hannibál tanár úr című filmjéből szednék a kormánypropagandát. Ami akkor a Horthy-rendszer paródiája volt, az most mindennapi tragédia.
Szerinte olyan Szájer helyzete, mint egy súlyos sérülést szenvedett sportolóé.
De szerinte Jámborék importálták az erőszakot.
A Veszprémi Törvényszék igazat adott Elvirának.
Donald Trump egykori kampányfőnöke is ott lesz.
Függetlenségnapi beszédében az amerikai nagykövet megüzente, hogy Washington "talán minden eddiginél jobban összpontosít a Magyarországgal való kapcsolatára."
De a résztvevők között akadnak, akik szerint ez önmagában nem sokat jelent. Daniel Freund EP-képviselő közben hét pontban foglalta össze Orbánék EU-politikáját.
Pedig a pénzügyőröknél már így is magas a fluktuáció, a szakszervezeti vezető szerint a változás után még nehezebb lesz új kollégákat toborozni.
Borbély Lénárd és Németh Szilárd évek óta feszült viszonyát új történet feszíti tovább.