Nyolc év után tér vissza a kormányba a kormányfő első kancelláriaminisztere, akinek az új törökök mellett egykori tanítványával, Lázár Jánossal is meg kell majd küzdenie az érvényesülésért.
Februárban a veszélyhelyzetre hivatkozva korlátozták a sztrájkjogot, most elintézik, hogy már veszélyhelyzet se kelljen hozzá.
A belügyminiszter átláthatóbban működő, technológiailag fejlettebb egészségügyet ígér, a hálapénzt pedig továbbra is üldözni fogják.
A világ egyik legismertebb lapja háromrészes sorozatban mutatja be, hogy a magyar miniszterelnök miért jelenthet inspirációt az amerikai konzervatívok számára.
Te tudtad azt, hogy Rogán Antal államtitkára akkorát megy Tiktokon, hogy vagy kedved támad bebarangolni egész Budapestet, vagy ki sem mersz többé menni az ajtón?👀
A 3,9 milliárd forint kiadást nem fedezték a tagdíjak és az adományok.
A szavazókorú népességben a radikálisok 8 százalékon állnak, 1 százalékkal előzve a DK-t és 2-vel a Momentumot.
A Medián 444 megbízásából készült felmérése alapján Zelenszkij és Biden népszerűsége összeadva sem közelíti meg az orosz elnökét a kormánypártiak körében.
Az 1985 óta minden május 9-én megtartott Európa-napról mondta ezt az Országgyűlés fideszes elnöke.
Láng Zsolt a parlamentbe megy.
A minisztériumi vezető épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos területen dolgozott.
Kásler leléptetésével szétszedik az EMMI-t. Élesedő Pintér-Rogán szembenállás, megkopasztott Palkovics, és előléphet Matolcsy György egykori jobbkeze is. Zuhanyhíradónk.
Másodfokon súlyosbította a bíróság Köteles István büntetését.
Az "alkotmányos rend felszámolására irányuló nyilatkozatok" miatt büntetett a Fidesz a parlamenti pozíciók elosztásánál.
Elaludt.