A Tisza nyaraló elnöke szerint „nem magyar áll szemben magyarral, hanem Orbán és 3000 janicsárja ejtette túszul a gyönyörű országunkat.”
Bocsánatot kért Azahriah, miután értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglényeknek minősítette a Fidesz szavazóit.
Kulja szerint a kormányból leszóltak, hogy akkor is dolgozni kell, ha a körülmények a betegek biztonságát veszélyeztetik. A kórház szerint Kulja posztja veszélyezteti a betegek ellátását.
Kötter Tamás pedig gyorsan össze is tiszázta az énekest, aki értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A poszt úgy indult, hogy gyönyörűen süt a nap, aztán váratlan fordulatot vett.
Az MLSZ-elnök azt nyilatkozta, hogy sok mindent megélt már, de a Fradi-tábor megnyilvánulása mellett nem tudott elmenni szó nélkül. Várta a vele harcban álló Kubatov elhatárolódását a saját ultráitól, de hiába várta.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője győri lakossági fórumán bukott első osztályoshoz hasonlította Karácsony Gergelyt, fogalmatlannak nevezte a fővárosi tiszásokat és „világok harcaként” jellemezte a 2026-os választást. De azt is elmondta, miért lépett vissza Vitézy Dávid javára.
A Fidesz megmagyarázza a Pride-ot, de vajon lesz-e büntetés. Nem most érdemes Zágrábba menni.Várkonyi szerint nem kéne annyit fanyalogni. Leépítések jöhetnek az Audinál. Itt a 444 napindító hírlevele.
Saját embereiből bohócot csináló Főnök, érvénytelen népszavazásra hivatkozó politikusok, közvetett beismerés, hogy a gyerekvédelem csak politikai termék. Próbálja magyarázni a Fidesz a szombatot, csak valahogy mindig félremegy.
„A leendő TISZA-kormány a fogatlan, bukott hatalom minden jogellenes büntetését eltörli” - ígéri az ingujját feltűrve pózoló Magyar.
Ezért a volt pénzügyminiszter ráindul a Tiszára Nyírbátorban.
A fideszes humor legjava annyira bejött Menczer Tamásnak, hogy meg is osztotta a Harcosok Klubjában.
Arra a kérdésünkre, hogy ártott-e a párt tekintélyének a szombati felvonulás, Szentkirályi a 2022-es, gyermekvédelminek nevezett népszavazásról kezdett el beszélni.
A főváros szervezte Pride után ül össze ismét a közgyűlés. Múlt héten elmaradt az ülés a Fidesz és a Tisza bojkottja miatt.
A parlamentbe még a Mi Hazánk és a Demokratikus Koalíció jutna be.