Fidesz

Megszavazta a Fidesz a korlátlan kampányköltést

Nem korlátozzák többé a törvények, mennyit lehet költeni a kampányra.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Menczer Tamás: Szentkirályi Alexandra helyesen tette, hogy bemutatta AZT a videót

Nem akar transzvesztitákat, furcsa kisgatyás férfiakat és szado-mazo ruhás embereket látni Budapesten - mondta Menczer Tamás a Prideról. A kommunikációs igazgatót emellett arról is kérdeztük, hogy a luxizás és a NER-kullancsok ügyében eddig mit sikerült tennie a pártnak.

plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video

Magyar Péter: A kiszivárogtatott listához önkéntesekről gyűjtöttek össze adatokat orosz módszerekkel

„A Fidesz Orbán Viktor vezetésével mindent megtesz, hogy bűncselekménnyel, orosz módszerekkel próbálja meg szétverni és elbizonytalanítani a Tisza közösségét” – írja a Tisza Párt elnöke.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kirúgták a külügyből a javítóintézeti igazgatót felterjesztő Dudás Zoltánt

Pedig korábban Bukarestbe akarták küldeni kiküldetésre.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Újabb politikai játszmába dobták koncnak a titkosszolgálatok csúcsszervét

A Nemzeti Információs Központ véleményét is kikérheti a miniszter az állampolgárság felfüggesztése előtt. Ez az a szervezet, amit összekötöttek a Szuverenitásvédelmi Hivatallal is.

Windisch Judit
POLITIKA

Orbán: A Pride azért van betiltva, mert nem véleménynyilvánító demonstráció, hanem parádé

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Fidesz két innovációt fejlesztett ki az elmúlt két évben.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Cser-Palkovics András: Javaslatot tettünk a kormánynak a szolidaritási hozzájárulás mértékének csökkentésére

Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint a módosításig eleget kell tenni a kötelezettségnek.

Molnár Kristóf, Windisch Judit
POLITIKA

Polt Péter lett az Alkotmánybíróság elnöke, a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvény zárószavazását elhalasztották

12 éven át állhat a testület élén az exfőügyész. A képviselők megválasztották az utódját, majd sorra darálták a kétharmados törvényeket. Kettő zárószavazását viszont bővebb indoklás nélkül elhalasztották.

Windisch Judit
POLITIKA

Tóth Gabi visszakerült a Fidesz keblére, a Parlamenti Szalonban énekelt

Hogy Orbán Viktor beszéde előtt vagy után, az nem derült ki.

Mészáros Juli
KULTÚRA

Dicsőség Magyarországnak, irány Fehéroroszország!

Felborult magyar költségvetés, iskolai lövöldözés Grazban, újabb támadás az MTA ellen és a bizonyítványát magyarázó Lázár János a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Székesfehérvár kész Garancsitól 1 forintért megvenni egy évre a Fehérvár FC-t

De vannak feltételeik – jelentette be Cser-Palkovics András polgármester.

Herczeg Márk
futball

A Fidesz hivatalosan is Polt Pétert jelöli az Alkotmánybíróság elnökének

Lehetett sejteni, miután a volt legfőbb ügyészt alkotmánybíróvá nevezték ki.

Fődi Kitti
belföld

Magyar Péter bármilyen drogtesztnek alávetné magát Rogán Antallal, Deutsch Tamással, Szájer Józseffel és Habony Árpáddal együtt

A Tisza elnöke Orbán Viktor titkos bejegyzésére reagálva beszélt erről.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Orbán olyan posztot osztott tovább a Harcosok Klubjában, amely szerint Magyar Péter súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzd

Orbánon kívül csak a legszélsőségesebb portálok vették át a Bennfentes.net bejegyezését, ami már elérhetetlen a Facebookon.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Szakértő a kampányköltéses módosításról: „Hoznak egy törvényt, amivel felmentik magukat a hazugság alól”

Ha nincs limit, nincs mit megszegni.

Gazda Albert
POLITIKA