A DK elnöke szerint Orbán „pokoli vereséget szenvedett”, aminek árát „az ország fogja kifizetni”.
Jövőre működési problémák lehetne a településeknél, ha finomhangolás nélkül fogadják el Navracsics új rendszerét.
Magyar Péter a szombati tüntetésen meghirdette a propaganda bojkottját az MTVA épülete előtt, ahol zúgott a hazaárulózás Orbán Balázs nyilatkozatának hallatán.
Szerintük az ellenzék nyílt provokációja volt, hogy a parlament egyperces néma csenddel emlékezett meg a múlt héten elhunyt alkotmányjogászról. Karsai Dániel élete végéig hiába küzdött az aktív eutanáziához való jogáért.
Percről percre követtük az eseményeket.
A főpolgármester szerint jó hangulatban telt az első egyeztetés a frakciók között, sok javaslatot meg is fogadott.
Gördülékenység, hölgyeim és uraim, gördülékenység!
A fővárosi közgyűlés alakuló ülése előtt két nappal arra a kérdésre is felelt, hogy megállapodna-e a Fidesszel.
„Aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt” – írta a Tisza Párt elnöke.
A Pest Vármegyei Közgyűlésben lett fideszes elnök és alelnökök, a Mi Hazánk pedig két bizottsági elnöki poszttal lett gazdagabb. Állítják, koalícióról szó sincs, a Momentum viszont azt mondja, árgus szemmel figyelni fog.
Volt szó arról, hogy beül a Fővárosi Közgyűlésbe, de inkább maradt a főispánkodásnál.
„Az összes EP-képviselőt levélben fogjuk tájékoztatni Magyar Péter mentelmi ügyéről, a botrányos viselkedéséről, és az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményről.”
A Fidesz-KDNP frakció és Szentkirályi Alexandra is hasonló javaslatot nyújtott be.
A beruházást a fideszes polgármester pár héttel azután jelentette be, hogy az önkormányzati választás előtti kampányban még tagadta a kínai cég betelepítésének tervét.
„Orbán Balázs lehet, hogy olyat mondott, amit nem lehet, de korrigálta a szavait” - mondta Kocsis Máté a parlamenti évadnyitón.