Aros Jánost meglepte az akció, visszaadná a pénzt.
„Önöket nem érdekli a valóság” – közölte Kubatov Gábor klubja.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint mindezt azért, mert békét akarunk.
Orbán Viktor egyelőre azt érte el, hogy a legkisebben ő legyen a legnagyobb. Hogy EP-frakciójuk legyen, még négy országból kell képviselőket találniuk.
Cseuz Zsolt váratlan szerencséje, hogy visszalépett a kompenzációs listán eggyel előtte álló, még éppen bejutó fideszes.
Nem a szavakból, hanem a tettekből fog kiderülni, milyen ideológiát képvisel a Tisza Párt. Erről beszélt a 444-nek Szabó Andrea társadalomtudós. Mielőbb meg kell találniuk a 106 országgyűlési képviselőjelöltjüket, Magyar Péter egyedül már kevés. Bár több helyen megelőzték a Fideszt, de ettől még nem lettek néppárt.
„Aki ismer, az tudja, hogy van bennem ambíció, 49 éves vagyok, a legjobb formában és legjobb állapotban, és még sok nagyon jó év áll előttem” – mondta a miniszter.
A lap hosszasan ismerteti a nemzetközi szinten nem annyira ismert, ám a magyar belpolitikában annál fontosabb szerepet betöltő Rogán Antal munkásságát.
A pártban korábban azt mondták, minden megtesznek, hogy ne vegyék fel a Fideszt az ECR-be. Most örülnek, hogy sikerült kívül tartani a „putyinistákat”.
34 év után vesztette el a Fidesz Pápát. A város új polgármestere Grőber Attila lett, akinek viszont ninc többsége a képviselő-testületben. Egyelőre senki sem tudja, milyen öt év vár az ősfideszes településre.
Magyar Péter feladta a leckét magának azzal, hogy EP-képviselőnek áll, az elemző szerint olyan aktívan, ahogy eddig tette, nem lehet két fronton helytállni. Az eddigiek alapján azonban nincs ok azt feltételezni, hogy ne 2026-ra készülne.
A fideszes jelölt mindössze 11 szavazat előnnyel nyert, a választási bizottság szerint nem történt jogsértés, vagy ha történt is, az még nem vonja magával az újraszámlálás szükségességét.
A választási éjjel sem érhet véget soha.
A Fideszben sem elég mindenkinek a második-harmadik vonal, ez találkozhat a gazdasági hátországon belüli töréssel - mondta Unger Anna egyetemi docens a választást értékelő konferencián.
Karácsony arról beszélt, hogy minél több a furcsaság az újraszámlálás körül, annál több szavazata van Vitézy Dávidnak.