A pártvezér azt ígérte, ezen dolgozni fognak a jövőben.
Szerinte „ha 2010 óta nézzük a Fidesz tevékenységét, a jéghegy csúcsa” az ő ügye.
Az amerikai nagykövet rácáfolt a magyar fiatalokat erőszakkal az ukrán frontra hurcoló katonai szövetség képére.
Évek óta először adott interjút független lapnak a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán a 444-nek arról beszélt: a kormányzati plakátok nem okoznak szorongást az embereknek, és tagadja, hogy szerepe lenne a lejáratókampányokban. Saját meghatározása szerint a „kormányzati back office”-t vezeti, feltalálóként pedig „lenne még ötlete”.
Soha ennyien nem szavaztak európai parlamenti választáson a külképviseleteken, a Magyar Péter-féle Tisza ezeken abszolút többséget szerzett.
A Tisza kicsit több mint 4 százalékot húzott be, 58-an pedig a Második Reformkorra szavaztak.
Az egyetlen olyan nagyobb várost vezető fideszes polgármester, akinek a neve mellett nincs ott a KDNP logója. Videón a döbbent arcok.
A 2002-es Fidesz módszereit idézi Magyar és a Tisza mozgalmi politikája, görbe tükröt tartva a magát egyre inkább elbarikádozó miniszterelnök elé.
Hatvannéggyel kevesebb polgármesterük lesz ősztől, a képviselőik száma csaknem negyedével csökkent. A visszaesés egyik oka lehet, hogy sokan függetlennek vagy civilnek álcázva indultak.
A nagykövetségek szerint valótlanul állította a kormánypárt, hogy országaik a katonai sorkötelezettség bevezetését tervezik.
Még olimpiai bajnok jelöltjük, Pars Krisztián sem tudott győzni a körzetében.
„A párizsi olimpia évében írta ki a Momentumot a magyar történelemből a Jóisten” – mondta Orbán Viktor vasárnap. Beosztottai azóta is ezen pörögnek a felemás választási eredményük helyett.
A Tisza Párt alelnöke a Telexnek arról beszélt, hogy a legfontosabb feladatuk a szervezetépítés lesz.
Megválasztották az Európai Parlament új képviselőit. A friss eredményeket Hegedűs Dániellel, a German Marshall Fund elemzőjével értékeltük.
A 30 ezer lakosnál népesebb városok közül hat olyan volt, ahol az EP-választáson a Tiszára többen szavaztak a Fidesznél.