Remélhetőleg Moszkvában nem veszik nagyon zokon, hogy a Fidesz ennyire kőkemény békepárti állásponton van.
Már-már koalíciós válság körvonalazódik a Fidesz és a KDNP között. Lázadnak a kereszténydemokrata érzelmű városok, dafke maradnak az Európai Néppártban a kereszténydemokrata érzelmű politikusok, miközben Magyar Pétertől Rotyis Bálintig mindenki őket cseszegeti.
Arccal és névvel mesélte el egy önkormányzati hivatalból átcsábított irodista, Bodnár Fanni, hogyan húzták be, aztán hagyták magára 300 milliós tartozással. A céget, amit a nevére írattak, valójában a fideszes nyírségi erős ember rokona irányította.
A fideszes országgyűlési képviselő, Tasó László nyilvánosan határolódott el körzetében cégeket felfuttató rokonától. Közben a választókörzetének fontos városát egy másik rokona irányította. NAV-vizsgálat, kitálaló stróman, bajba került önkormányzatok a Nyírségben.
„A gyermekek érdekében és jogaiért kiálló civil szervezetként nem nézhetjük szótlanul, hogy a siker és a győzelem érdekében lassan semmilyen eszköztől sem riadnak vissza egyes pártok és jelöltjeik.”
Egerben 8 polgármesterjelölt indul a választáson. A várost vezető ellenzéki koalíció már 2020-ban szétesett, majd másfél évvel később a helyi Fidesz is darabokra szakadt. A viszonyok annyira kaotikusak, hogy az önkormányzati választásnak nincs egyértelmű esélyese.
Riika Purra nem támogatja a Fidesz felvételét az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjába.
Az unokád, a gyermeked halálos veszélyben forog. De még megúszhatja, tudunk segíteni, nem kerül sokba. Nem kérünk semmi mást, csak a szavazatodat. Azt muszáj, anélkül tömegsírban végzi szegény.
Már az különös volt, hogy függetlenként indult a Fidesz alapszervezeti elnöke, aki 2010 óta mindig fideszes színekben lett polgármester.
„Bocsánat, nehezen hallom, mert nagyon sokan dolgozunk egy helyen” – mondta az operátor a telefonban. Az is érdekelte őket, hogy az alany mit tart fontosabbnak: a békét és a biztonságot vagy a Fidesz korrupciós ügyeit?
Víz mellett élnek, hatalmas testűek, csőrszerű orruk van, csoportosan vadásznak. Ez lenne a Fidesz gödöllői szervezete?
A helyi választási bizottság szerint ezzel nincs gond, a tagok között pedagógusok is vannak. A területi választási bizottság másképp döntött.
Bús a bemutatkozásában úgy beleszállt a kerületi lapba, hogy szerkesztői helyreigazítást mellékeltek hozzá.
Győzike arra biztatta a gyerekeket, mondják el otthon a szüleiknek, barátaiknak, rokonaiknak is, hogy – a Fidesz által támogatott – Morvai Jánosra kell szavazni, és akkor elviszi nekik a ValMar tagját.
A mozgósítási világrekord beállítása előtt a Fidesz pártigazgatója a Vadhajtások arcával is váltott pár szót.