Fidesz

Láss csodát: a kormány hallgatott a Fideszre, és december 1-ig meghosszabbítják a nemzeti konzultáció határidejét

Sarkadi Zsolt
politika

Halász János a Fidesz nevében kéri a kormányt, hosszabbítsák meg a nemzeti konzultáció leadási határidejét

Tanítónéni, csak még egy perc, még nem végeztem az utolsó feladattal!

Sarkadi Zsolt
politika

Ötezer Soros-könyvet rendelt a Fidesz frakciója a Pesti Srácok kiadójától

Pedig csak 114-en vannak.

Czinkóczi Sándor
politika

Budai Gyula szerint minden bíró komcsi

Eldugott mikrofon rögzített komcsizást és gyökerezést a jó öreg Gyulától.

Rényi Pál Dániel
vélemény

A Parlament fideszes alelnöke nem volt hajlandó felolvasni Szél Bernadett felszólalásának a címét, mert azt hitte, abban Balog Zoltánt nevezik „Zolikám”-nak

Jakab István még véletlenül sem szeretett volna tiszteletlennek tűnni Miniszter Úrral.

Herczeg Márk
parlament

Németh Szilárd szerint Drávaszerdahely polgármestere azért szólta le Szijjártó telefonos kampányát, mert migránsokat akar a településre engedni

Így jár, akinek valami nem tetszik a Fideszben.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kubatov Gábor az ellenzéki pártokon akart gúnyolódni, de közben véletlenül az 1930-as évekhez hasonlította a NER-t

Bárkivel előfordulhat.

erdelyip
politika

Eltitkolta a Fidesz Rogán Antal debreceni fórumát :(

Persze talán jobb is így, az utóbbi hónapokban Rogán szerepléseiből általában csak botrány lett.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Eddig nem engedték be a kormány embereit az igazságszolgáltatásba, de most félretolták az útból az akadékoskodó bírákat

Tavaly nyáron lendületből próbálta lenyomni a Fidesz a független igazságszolgáltatást, de nem sikerült a dolog. Csavaros tervet eszeltek ki, hogy mégis érvényesíteni tudják az akaratukat.

erdelyip
POLITIKA

A rendőrség szerint a fideszes tanár nem lopta el az iskolapénzt, csak azért tüntetett el a számláról 3,6 milliót, hogy azt otthon egy „külön dobozban” tartsa

Ráadásul a férfi csak a lebukás után fizette vissza a pénzt, és még mindig tartozik félmillió forinttal.

Herczeg Márk
POLITIKA

Irgalmatlan formát futnak a Fidesz nagyágyúi a kongresszuson

"A magyar a világ egyik legsikeresebb nemzete. Meg tudjuk nyerni a következő ezer évet is."

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

RENDKÍVÜLI: Orbán Viktort választotta elnökének a Fidesz

Novák Katalin az egyetlen új elnökségi tag. Gratulálunk!

Rényi Pál Dániel
politika

Navracsics szerint a magyar kormány Soros egy-két újságcikkére építette fel a sorosozó kampányát

Az uniós biztos és a Fidesz jelenlegi vezetésének tagjai még mindig nem találják a közös hangot.

Horváth Bence
POLITIKA

Szétszelfizték Orbánt a nagyon lelkes fideszes küldöttek

„Szétszedjük szegényt!” – kiáltott fel egy ponton egy idősebb nő.

Horváth Bence
POLITIKA

Schmitt Pál arról beszélt a Fidesz-kongresszuson, hogy Orbán már a 2032-es olimpia megrendezésén gondolkodhat

A plagizálás miatt megbukott Schmitt üzent is a kongresszus résztvevőinek: hinni kell a lelkiismeretesen elvégzett jó munkában.

Horváth Bence
POLITIKA