„Remélem, hogy elnöki tevékenysége hozzájárul a kölcsönösen előnyös orosz-magyar kapcsolatok további fejlődéséhez” – üzente a diktátor, aki nemrég az EU összes államával együtt Magyarországot is a barátságtalan országok közé sorolta.
Az uniós főképviselő szerint az információk manipulálása fenyegetést jelent a demokráciára.
Volt már úgy, hogy a geopolitikai helyzet változása idő előtt az Európai Unióba segített egy országot, ám külpolitikai szakértők szerint Zelenszkij csalódni fog, ha komolyan azt hiszi, hogy Ukrajnát azonnal felvehetik.
A kormány még tegnap is azt mondta, maradnak a jelentkezés eredeti, 2024-re tervezett időpontjánál.
Ihor Zsovkva elégedetlen az Európai Parlament állásfoglalásával, azt írta, mostantól minden uniós eseményen tenni kell Ukrajna csatlakozásáért.
„Sürgetjük a brüsszeli intézményeket, hogy vegyék napirendre a kérést.”
Az ukrajnai háború miatt kedden ül össze az Európai Parlament.
Egyszerűsített eljárással.
Fehéroroszországra is szankciókat vetnek ki.
Az Ukrajna elleni invázió miatt többek között kibővítik a szankciós listát, a rajta lévő cégek meg magánszemélyek európai vagyonát befagyasztják, és beutazási tilalom alá kerülnek.
Eddig csak a Pfizer-BionTech, Moderna, (Európában gyártott) AstraZeneca, Johnson & Johnson és a Novavax által gyártott vakcinákat fogadták el, mostantól a keleti vakcinák is érvényesek.
Megtiltják a kereskedelmet a szakadár régiók és az EU között, és korlátozzák az oroszok hozzáférését az EU tőke- és pénzügyi piacaihoz.
A 444 podcastjának legújabb adásában Magyari Péterrel beszéljük át, miről is szólt a per, amit a magyar kormány elveszített az EU bíróságán, van-e köze az egésznek a gyermekvédelmi törvényhez, és milyen következményei lehetnek a Brüsszel és Budapest között kiújuló konfliktusnak.
A lengyel kormányszóvivő veszélyes politikai törekvéseket szimatol az Európai Unió Bíróságának döntése mögött.
Karácsony Gergely szerint ez nagyon fontos segítség lehet a COVID utáni talpra állásban.