Európai Unió

Tavaly már a megújuló források aránya volt a legnagyobb az Európai Unió áramtermelésében

A megújulók először nyomták le a fosszilis energiaforrásokat, de a fordulat tartós lehet. Csökken az atomenergia mértéke is.

Horváth Bence
klímaváltozás

Michel: Az EU nem fogja hagyni, hogy a gyógyszergyárak ne úgy szállítsák a vakcinákat, ahogyan megállapodtak velük

„Keményen az asztalra csaptunk” - mondta az Európai Tanács elnöke.

Sarkadi Zsolt
külföld

Inkább elégetnék a visszaküldött termékeket a brit kereskedők

A brexit bonyolítja az unióból való visszaküldést, túl sok a költség.

Mészáros Juli
külföld

Utazási szigorítás, sötétvörös zónák jöhetnek az EU-ban

Lesznek oltási könyvek is, de még nem tudni, mikor és hogyan.

Szurovecz Illés
járvány

Felerészt csak hazait árulhatnak a nagyobb boltok Csehországban egyes termékekből

A kérdés már csak az, mit szól majd ehhez az Európai Unió.

Neuberger Eszter
gazdaság

Európai Bizottság: Nyárig be kell oltani a felnőtt lakosság 70 százalékát

A 80 év felettiek, valamint az egészségügyi és a szociális szektorban dolgozók legalább 80 százalékát pedig már márciusig.

Sarkadi Zsolt
járvány

Hat uniós ország tiltakozik, amiért a Pfizer átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába

Elfogadhatatlannak tartják a döntést, ami az egész oltási program hitelességét befolyásolja.

Szurovecz Illés
külföld

A koronavírus nem segített a lakáspiacon, az egész unióban jelentős drágultak a lakások

Az unió egészében 5,2 százalékkal drágábbak a lakások a tavalyi harmadik negyedévhez képest.

Fődi Kitti
gazdaság

Trump külügyminisztere lemondta utolsó európai útját, mert a luxemburgi kormány és az EU diplomatái nem akarták fogadni

A luxemburgi külügyminiszter bűnözőnek nevezte Trumpot a Capitolium ostroma után.

Sarkadi Zsolt
külföld

Gál Kinga vette át Szájer József helyét

Mármint a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának élén.

Herczeg Márk
POLITIKA

Brexit: tényleg elkobozzák a szendvicseket az uniós határátkelőkön

Üdvözöljük a Brexitben!

Fődi Kitti
külföld

Újabb 300 millió adag vakcina vásárlásáról egyezett meg a Pfizerrel az EU

A következő szállítmány 2021 második negyedévében lesz elérhető a tagállamok számára.

Neuberger Eszter
járvány

Peking és a német-francia ipar jól járhat a kínai-uniós gazdasági megállapodással, de az EU haszna kérdéses maradt

Mindenki számára váratlanul született meg az év végén az a megállapodás, amit a német elnökség vitt végig a Bizottságon. Több uniós tagország mellett a leendő Biden-kormány sem boldog a fejleménytől, ami igazán Hszi Csin-pingnek jelent nagy győzelmet.

Horváth Bence
külföld

A ZDF brüsszeli tudósítója összeszedte, hogy áll az EU a koronaoltással

Lett volna mit jobban csinálni, de sínen van a dolog.

Sarkadi Zsolt
járvány

Erzsébet királynő is aláírta a Brexit-megállapodást

Ezzel a Nagy-Britannia és az EU gazdasági viszonyát rendező megállapodás törvényi erőre emelkedett, kevesebb mint 24 órával a határidő előtt.

Csurgó Dénes
külföld