A lap szerint a békát és a seggét indokolt emlegetni Orbán Viktor és az uniós vezetők közötti bizalommal kapcsolatban.
Szankciók ide vagy oda, 2023-ban több mint egymilliárd dollár értékben importáltak ilyeneket.
Trump nem jelent életbiztosítékot, a francia atomarzenál nemzetköziesítésével lehetne az EU önálló atomhatalom.
A nemzeti konzultáció kitöltőinek 99 százaléka ugyanis nem adna pénzt Ukrajnának, ameddig a befagyasztott uniós forrásokat nem kapjuk meg.
A hatalomtól eddig úgy-ahogy sikeresen távol tartott szélsőjobboldali AfD támogatottsága szövetségi szinten már meghaladja a húsz százalékot.
Borrell szerint azért, mert most a Közel-Keletre is figyelni kell, nem jelenti azt, hogy levettük volna a szemünket Ukrajnáról
Hadd segítsünk egy idézettel: „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet”.
Ezt a nyilvánvaló képtelenséget Gulyás Gergely állította a legutóbbi kormányinfón. A szépen terjedő nézet ellen már maga Navracsics Tibor is fellépett évekkel ezelőtt, de elég felidézni a Szovjetunió történetét, hogy rájöjjünk: a Szovjetunió semmilyen módon nem hasonlítható az EU-hoz.
Pesszimista polgárok, vártnál jobban teljesítő EU.
Egy fideszes EP-képviselő készítette elő a döntést, amely szerint a hatóságoknak ellenőrizniük is kell a címkézést. Ezzel szabnának gátat a greenwashingnak.
Jobb- és baloldali pártok közösen tervezik perelni az Európai Bizottságot, amely szerintük túl engedékeny volt Orbánnal. Újabb szintre léptetnék a 7-es cikkely szerinti eljárást is, miközben a jogállamiságért felelős uniós biztos beismerte: nem sikerült a magyar kormányt demokráciára kényszerítenie.
Az Európai Bizottság folyósította Magyarországnak a REPowerEU előfinanszírozás utolsó részletét.
Júliustól érkeznek az új kötelező tartozékok az autókba, ami nemcsak az árakra, a magánszféránkra is hatással lesz. Az EU célja, hogy 2050-re a halálos és súlyos sérülések száma a nullához közelítsen, de kérdés, hogy ezt hány adatrögzítő rendszerrel leszünk képesek elérni.
A Bloomberg szerint Meloni elvárja, hogy Orbán oldja fel a pénzügyi támogatást akadályozó vétóját, és javítsa kapcsolatát Zelenszkijjel.
Az akkori amerikai elnök arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok nem fog segíteni Európának, ha megtámadják.