Európai Unió

Több problémás magyar ügyet is bírált az EP kulturális és oktatásügyi bizottsága

Roma gyerekek diszkriminációja, sajtószabadság, civilek piszkálása és a CEU ügye.

Botos Tamás
oktatás

A WTO szerint az EU tiltott állami támogatást nyújtott az Airbusnak

Komoly győzelem ez a Boeingnek, milliárd dolláros kártérítést nyújthat be az USA.

Horváth Bence
gazdaság

Az Európai Unió gazdasági teljesítményének 0,8 százalékát adja Magyarország

Évek óta hasonló a helyzet, a lengyelek és a románok viszont lépnek előre.

Horváth Bence
gazdaság

Macron: Európában ma nacionalisták állnak szemben az integrációval

A francia államfő a Károly-díj aacheni átadásán beszólt a magyar kormánynak is.

Rényi Pál Dániel
külföld

A kivándorlás miatti pánik is kellett ahhoz, hogy Kelet-Európa hadat üzenjen a demokráciának

A populistáknak nagyon jól jött, hogy aki többet várt az élettől, már elhagyta az országát.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Fidesz EP-képviselői nem szavazták meg a szabad sajtó védelméről szóló uniós állásfoglalást, mert az szerintük nyomásgyakorlás eszköze lehetne

Az Európai Néppárt igennel szavazott az állásfoglalásra, de a fideszes képviselők eltértek a frakciófegyelemtől.

Horváth Bence
képmutatás a köbön

Az Európai Parlament elnöke szerint az EU-nak hosszútávon saját hadseregre van szüksége

Antonio Tajani szerint most az EU-nak 28 hadserege van, „amik többé-kevésbé mind ugyanazt csinálják”.

Herczeg Márk
eu

Szijjártó: Nonszensz, hogy azt akarják, Kína bírálatával csökkentsük a gazdasági érdekérvényesítő képességünket

A külügyminiszter ezt mondta arra, hogy Magyarország egyedüliként nem csatlakozott az EU kínai befolyás elleni kiállásához.

Herczeg Márk
eu

Az EU felvillantja a fegyvert, amivel a keleti illiberális államokat szankcionálnák

Ha pedig elfogadja a magyar parlament a Stop Soros-törvényt, a Reuters szerint Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indíthat majd.

Horváth Bence
eu

Kínában pontosan tudják, hogy az idő nekik dolgozik

A kínai gazdasági és politikai befolyásszerzés egész Európát érinti, és egyelőre nem látni a közös fellépés lehetőségét. Erős üzenet volt, hogy egyedül Magyarország tartott ki Kína mellett, de a GDP-ben még nem látni ennek a hasznát. Interjú Matura Tamással, a Corvinus oktatójával.

Horváth Bence
külföld

Macronnak nagy tervei vannak az EU-val, de a németek kevésbé lelkesek, amikor szóba jön, hogy mennyibe kerülne nekik

Az euroszkeptikus pártok megerősödése miatt óvatosabban terveznek a közös költségekkel.

Czinkóczi Sándor
eu

Merkel: Júniusra elkészülnek Németország és Franciaország közös javaslatai az Európai Unió reformjáról

A német kancellár szerint a legfontosabb kérdések a migráció, a külpolitika, és a finanszírozás lesznek.

Botos Tamás
külföld

Macron: Európában polgárháború dúl a demokrácia és az illiberalizmus erői között

Elég egyértelmű volt, hogy kinek üzen a szokásosnál harciasabb beszédben.

Urfi Péter
külföld

Hiába az új EU-s szabályozás, a magyar előfizetők utazás közben is kevés tartalomhoz férnek majd hozzá a Netflixen

A hozzánk látogató franciák vagy németek viszont jól járnak a változtatásokkal.

Horváth Bence
FILM

Aranyozott emlékplakettel köszönték meg a fideszes politikusnak a beruházást, amit természetesen az EU-finanszíroz

Innentől kezdve legyen ez az alap, ha egy településen a fideszes jelölt elmegy avatni valamit.

Haszán Zoltán
politika