Ma már nem lesz megállapodás a pénzügyminiszterek brüsszeli találkozóján.
Pont akkor, mikor a kormány elintézte, hogy az unió duplázza a sertéstartók támogatását.
A legnagyobb EP-frakciónak túl sok a Putyin-közeli Független Görögország kormányra kerülése. Ausztriával és Haiderrel jártak el így legutóbb.
A német szabály a legtöbb magyar fuvarozót is német minimálbér fizetésére kényszerítené. Lengyelország és Csehország is tiltakozik.
A feladat: alkosson közleményt az álvita, érdekkörök, vegyítés, tisztelet, provokáció szavak felhasználásával.
Állítása szerint tüske nélkül távozott Brüsszelbe Navracsics Tibor, bár sokat tépelődik azon, van-e személyes felelőssége az amerikai-magyar kapcsolatok megromlásában. Interjú.
A miniszterelnök szerint tömegesen kiképzett gazdasági bevándorlók akarnak az országba lépni, ügyvédek, jogászok készítik fel őket.
A miniszter szerint nagy kihívás lesz ennyi pénzt ilyen hamar elkölteni. Magyar problémák, ugye.
Philip Hammond a szabadkereskedelmi egyezményről tárgyal, eközben üzent Putyinnak.
A csütörtöki EU-csúcs utáni sajtótájékoztatón is folytatódott a magyar miniszterelnök Kelet és Nyugat közötti kötéltánca.
A palesztin frakciók közötti ellentét végét kérik. A telepépítések pedig szerintük jogellenesek.