Európai Unió

Már majdnem minden brit választókörzetben hibának tartják a brexitet

Mindössze három választókerületben nem bánták meg a szavazók az uniós kilépést egy friss felmérés szerint.

Csurgó Dénes
külföld

Az amerikai újságíró szerint Orbán csak viccelt az EU-ból való kilépéssel

Mosoly futott az arcán - írja most Rod Dreher, aki először megírta, majd kitörölte a cikkéből az idézetet.

Botos Tamás
POLITIKA

Az Európai Bizottság beperli Magyarországot az építőanyagok exporttilalma miatt

Emellett kötelezettségszegési eljárást indítanak hazánk ellen a fa- és szénalapú energiatermékek kiviteli korlátozásai miatt is.

Kiss Imola
eu

Aleksandar Vucic szerint Szerbia nyugati nyomás alatt áll, hogy Koszovóról egyezségre jusson

A szerb elnök szerint Szerbiának el kell fogadnia a francia-német javaslatot, különben leáll az ország uniós csatlakozása, leállnak a külföldi beruházások, illetve más, gazdaságot és politikát érintő megszorítások is várhatók.

Mészáros Juli
külföld

Csák János óriási javulást lát az alapítványi kézbe adott egyetemeknél

Megosztotta azt is, mi a magyar kultúrában a lényeg.

Szurovecz Illés
KULTÚRA

A Katar-gate-ben megvádolt Eva Kailit kínozták a kihallgatáson az ügyvédje szerint

A belga rendőrség állítólag magánzárkába tette, ahol folyamatosan égett a villany és hideg volt.

Kiss Imola
eu

Kiakadtak a lengyelek, amiért a magyar kormány orosz oligarchákat törölne a szankciós listáról

A magyar kormány kilenc oligarcha büntetését törölné, a lengyel diplomaták emiatt panaszt tettek a magyarokkal szemben.

Csurgó Dénes
POLITIKA

kor Egy uniós felmérés szerint a magyarok nem utálják annyira a szankciókat, mint a kormány szeretné

Az Eurobarometer szerint a többség borúsan látja a megélhetését, és a kormánnyal sem elégedett.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Vádalkut kötött a Katar-gate egyik főszereplője

Pier Antonio Panzeri együttműködik a belga hatóságokkal.

Jelinek Anna
külföld

Ukrajna megkapta az uniós támogatás első részletét

3 milliárd euró.

Vég Márton
külföld

Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke: „Nem Orbán rendszere korrupt, hanem az egyes emberek”

A Bloombergnek adott interjúban azt mondta, nem szabad egyenlőségjelet tenni a kormány és a korrupció közé.

Solti Hanna
PÉNZ

A lengyel szejm elfogadta az uniós helyreállítási terv feltételéül szabott törvénymódosítást

A módosítás értelmében a bírák fegyelmi ügyei a legfelsőbb bíróságtól egy másik intézmény, a legfelsőbb közigazgatási bíróság hatáskörébe kerülnek át.

Fődi Kitti
külföld

kor Európa csak ámulhat azon, hogy mennyire drágulnak a magyar élelmiszerek

Tojástól sörig rekorderek vagyunk.

Tbg, Szurovecz Illés
gazdaság

Corvinus: Szükség esetén biztosítjuk az erasmusos hallgatóinkak járó támogatást

„Amennyiben az Európai Uniónak és Magyarországnak nem sikerül megállapodni az Erasmus program finanszírozásáról.”

Mészáros Juli
oktatás

Pénzzel, autóval és vacsorával is lehet támogatni az Európai Tanácsot

Jogvédők, átláthatósági szakemberek gyakran kritizálják a szponzori rendszert.

Solti Hanna
PÉNZ