A miniszterelnök úgy látja, már nagyon-nagyon közel vannak egy jó megállapodás megkötéséhez.
Eközben a kormány...
A Concorde elemzői arra számítanak, hogy azért sikerül majd megállapodni Orbánéknak az EU-val, de ha kiesnek az uniós helyreállítási alap pénzei, akkor is lehet valamekkora gazdasági mozgástere a kormánynak és a jegybanknak.
A levélben Orbán egy lazább, új típusú együttműködést javasol a Fidesz és a Néppárt között. Ehhez viszont a Fidesznek először távoznia kell az EPP-ből.
Ezentúl beutazási tilalommal és számlák befagyasztásával sújthat a közösség olyan személyeket és csoportokat, akik emberi jogi jogsértéseket követnek el.
Hétfő este ismét telefonon beszél majd egymással Johnson és von der Leyen.
Erről egy névtelen EU-s diplomata beszélt a hírügynökség tudósítójának.
Több mint két órás telefon után tudott megállapodni Johnson és von der Leyen.
Lassan kifutnak az időből a tárgyaló felek, de még mindig nem sikerült megállapodni abban, hogy a brexit után mennyi halat foghatnak az uniós halászok a brit vizeken.
Bár csütörtökön úgy tűnt, puhul a lengyel kormány álláspontja a költségvetési vétóval kapcsolatban, erre ma a kormányszóvivő és a külügyminiszter-helyettes is rácáfolt.
Az Európai Bizottság szerint a menedékjogról szóló magyar törvény egyik rendelkezése nem felel meg az uniós közbeszerzési szabályoknak.
Bár az európai járványhelyzet alakulása optimizmusra ad okot.
„Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek?” - kérdezte az Európai Néppárt elnöke.
A fideszesek európai párttársai szerint a fideszesek túl messzire mentek.
Sokat kellett dolgozni, hogy ez megváltozzon.