GDP-ben és vásárlóerőben is bőven az uniós átlag alatt teljesítünk.
Victor Ponta feleségének közeli barátja, Corina Creţu szerint csak sokat olvas, ezzel megy el az idő.
Ezzel előznék meg a készülő terrorcselekményeket. Már 4 éve vitatkoztak erről, a párizsi terrortámadások után azonban gyorsan megszületett a megállapodás.
A pakisztániak szerint az EU nem tartja tiszteletben a törvényeiket.
Egyelőre nem tudni, hogy Magyarország kért-e gyorsított eljárást az ügyben. Akkor akár 4-5 hónapon belül, sima ügymenetben talán csak 1-1,5 év múlva születhet ítélet.
Legalábbis ezzel fenyegetőzik az EU, ha Görögország nem szedi össze magát két héten belül, és kezdi el rendesen ellenőrizni a határait.
Ha jó a számítás, az több százmilliárdos terhet jelenthet a magyar költségvetésnek.
Egy nappal, hogy az Európai Unió és Törökország megállapodott a menekültválság kezelésében, útnak indulókat tartóztattak fel, embercsempészeket fogtak el.
3 milliárd eurót utal át Brüsszel Ankarának, aminek nagyobbik részét a tagállamok fizetik majd.
Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki egyenlőséget tesz a terroristák és a menekültek közé.
Az elnök olyanról beszél, amiről elődje, Barroso soha. A britek keménykedése állhat a háttérben.
Először kezdeményezi egy ország az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikke 7. bekezdésének alkalmazását.
Kemény hangvételű közös nyilatkozatot adtak ki az EU 28 országának vezetői.
Jean Asselborn szerint az EU szerte tapasztalt hamis nacionalizmus igazi háborúkhoz vezethet. Közös európai megoldást sürget.