Európai Parlament

Az Európai Parlament jogi szakbizottsága megszavazta az Európai Bizottság beperlését a magyar uniós pénzek feloldása miatt

Még az elnökök testületének is szavaznia kell a per tényleges megindításáról.

Fődi Kitti
külföld

Navalnij halála az EP-ben sem indította meg a Fideszt

Az EP állásfoglalást fogadott el az orosz civil társadalommal, és a demokratikus ellenzékkel való szolidaritásról. A Fidesz képviselői nem szavaztak, ahogy Navalnij özvegyére sem voltak kíváncsiak.

Bódog Bálint
POLITIKA

„Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik ezért a háborúért és annak globális következményeiért”

Ezt az uniós nyilatkozatot blokkolta Magyarország.

Botos Tamás
háború

Magyar Péter szerint a vég kezdete, hogy a Fidesz Deutsch Tamást jelöli EP-listavezetőjének

Rossz hír ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A Fidesz nem szavazta meg az EP állásfoglalását, ami szerint egyes uniós politikusok Oroszország érdekeit szolgálják

A belarusz ellenzékkel szembeni akciókat elítélő állásfoglalásnál szintén nem szavaztak.

Mészáros Juli
eu

Az EP megfosztja mentelmi jogától a költségvetési csalással megvádolt Eva Kailit

Ez még egy 2015-ös ügy, aminek nincs köze a Katar-gate nevű korrupciós botrányhoz, amiben szintén érintett a görög politikus.

Mészáros Juli
eu

Törley Katalin: Igenis politizálunk

Ha még mindig tanárként dolgoznék a Kölcseyben, akkor ez fel sem merült volna - mondta Törley Katalin, a Tanítanék egyik alapítója, aki a Magyar Kétfarkú Kutyapárt EP-listájának második helyét kapta meg. Szerinte hazudik, aki kánaánt ígér, de az évek óta tartó küzdelemnek vannak eredményei.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Csatlakozna Giorgia Meloni pártcsaládjához a Fidesz, de csak az európai parlamenti választások után

„Ha a nem hagyományos jobboldali politikai pártok nem állnak készen az együttműködésre, akkor sohasem fognak többséget szerezni.”

Bódog Bálint
POLITIKA

A gazdák tüzet gyújtottak és köveket dobáltak a brüsszeli EU-csúcs közelében

Európa több országából érkeztek Brüsszelbe demonstrálni.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Věra Jourová: Meglátjuk, hogy a vezetőknek lesz-e elég türelmük Orbánnal tárgyalni

Az Európai Bizottság alelnöke szerint ha a helyzet romlana Magyarországon, Brüsszel ismét több pénzt blokkolhat.

Herczeg Márk
POLITIKA

Mégsem kerülhet Orbán kezébe az Európai Tanács, mert Charles Michel meggondolta magát

Mégsem akar elindulni az európai parlamenti választásokon a Tanács elnöke.

Kaufmann Balázs
eu

A gazdatüntetések melletti szolidaritásból szervezett tüntetést az MCC brüsszeli lerakata

A cél az európai gazdák koalíciója. Vagy a minél jobb európai parlamenti választási eredmény.

Bódog Bálint
külföld

Hidvéghi Balázs szerint Brüsszel „magába zárkózó, ideologikus, erőszakos központtá vált”

A Fidesz EP-képviselője szerint Nyugat-Európában nem kérdezik meg az embereket semmiről, csak rájuk erőltetik a dolgokat.

Benics Márk
POLITIKA

Nagy többséggel szavazta meg az EP a Magyarország elleni lépésekre felszólító határozatát

345-104 arányban. A dokumentum felkéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy mondják ki, Magyarország tényleg sorozatban sértette-e meg az Unió alapértékeit. Orbán a liberálisokra fogta, pedig néppárti, jobbos ötlet volt.

Szily László
POLITIKA

„Ha kapnék egy eurót minden alkalommal, amikor valaki a Fideszből nácinak nevez”

Daniel Freund német EP-képviselő nem szívta mellre, amiért Kocsis Máté lenácizta.

Szily László
külföld