Magyarországon kívül csak a törökökre várnak.
Az iráni Mahsa Amini halála miatt tiltakozott.
Kedden is a magyar jogállamiságról és az uniós pénzekről vitáztak az Európai Parlamentben.
2026-tól a laptopokra is vonatkozni fog a jogszabály.
Szemellenzős jövőtlenségről, belső megkövesedésről ír búcsúlevelében.
Azért bízik benne, hogy a Európai Tanácsban bűnöző állam helyett ezután megbízható és lojális EU-tagként kezelik őket.
A kormánypárt EP-képviselői elemezték a parlament politikai nyilatkozatát.
Nagy többséggel szavazták meg a Magyarországot elítélő EP-jelentést, ami keményebben fogalmaz, mint minden korábbi hasonló határozat.
Hibrid rezsimnek, választási autokráciának bélyegzi a magyar rendszert a szöveg, amit Strasbourgban megvitatnak. Ha a többség egyetért, akkor a Bizottságot arra buzdítják a képviselők, hogy ne adjon még pénzt a magyar kormánynak.
Gwendoline Delbos-Corfield jelentéséről vitatkozik a parlament, amely szerint Magyarországon már csak papíron működik a demokrácia. Korábban az ilyen vitákra maga Orbán is elment.
Sanna Marin szerint Ukrajna meg fogja nyerni a háborút.
Szerintük ezek után pláne nem kéne Magyarországnak kiutalni a vitatott EU-s forrásokat.
A Fidesz EP-képviselője szerint a DK rágalmakkal és hazugságokkal teli levéllel akarja elérni, hogy Magyarország ne kapja meg az EU-s fejlesztési pénzeket. Valójában arról lehet szó, hogy a párt elküldte az EP-képviselőknek Orbán fajelméleti fejtegetését, ami Deutsch angol nyelvű összefoglalójából valamiért kimaradt.
Deutsch Tamás angol nyelvű összefoglalójából valamiért kimaradt.
Ahogy az se került bele, hogy 2030-ra a magyaroknak kell átvenni az unió irányítását. Ki tudja, miért lehet ez?