Nem beszélve az asztmáról, allergiáról és légzési problémákról.
Magyarországon ez az arány 80 százalék.
Csatlakozz az Európa-szerte 10 000 változásért küzdő embert összefogó hálózathoz.
Ivan Krasztev és Thomas Carothers Bécsben beszélgettek az illiberalizmus erősödéséről. "Ha elhiszed, hogy ez a harc lesz a végső, akkor szétesik a demokrácia" - mondta a bolgár politológus, aki szerencsétlennek tartja, hogy a jobb- és a baloldal is kihalással fenyegetőzik.
A novemberi határidős TTF gázkontraktus ára 17 százalékos eséssel 94,5 euróra csökkent, már majdnem ott van, ahonnan június közepén elindult a jelentős drágulás.
Még az Eurovíziós Dalfesztivál és a foci Eb is „inkább megoszt, mint egyesít”, de „egy közös államfő összehozhatná az embereket Európában”.
18 százalékkal csökkent október közepéig a kitermelés. Az egykori Szovjetunión kívülre menő export 41 százalékkal esett vissza. Egyelőre a megugró árak kompenzálják a kiesést, de hosszabb távon ebből nagy veszteség lehet.
A francia író erről még januárban beszélt a HVG-nek.
Az európai mezőgazdasági termelők és élelmiszergyártók szerint kormányzati segítség kell a megnövekedett energiaköltségeik fedezéséhez.
Az elmúlt alig száz év alatt térfogatuk több mint felét veszítették el, és egy új tanulmány szerint az idei nyári forróság csak felgyorsította az olvadást.
Ez tartós megoldást jelentene a szankciók miatti utalási problémákra.
Erdőtüzek dúltak Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában, sőt Belgiumban és Londonban is tüzeket okozott a 40 fok feletti hőmérséklet és az extrém szárazság.
Az Equinor dolgozói béremelést követelnek a növekvő infláció ellensúlyozására.
Ma tartják az elnökválasztás második fordulóját Franciaországban.
Egy agrárközgazdász szerint további legalább 20-25 százalékos áremeléssel járna, ha május elsején megszűnne az árstop.