Fricz Tamás a Hírtévében mondta, hogy a miniszterelnök ezt mondta Kötcsén.
71 százalékuk újabb gazdasági szankciókat szorgalmazna Oroszországgal szemben, 57 százalékuk pedig úgy véli, az EU-nak támogatnia kell a katonai felszerelések beszerzését, szállítását és az ukránok kiképzését.
A kínai miniszterelnök szerint Kína gazdasági fejlődése lehetőségeket, nem pedig veszélyt hordoz magában a világnak, és felszólította az EU-t, hogy tartsa nyitva a piacait, és teremtsen átlátható, tisztességes piaci feltételeket az Európába befektetni kívánó kínai cégeknek.
Pócs János szerint Brüsszel rosszabb, mint a kommunizmus. A fideszes képviselőt saját, szépségversennyel egybekötött dinnyefesztiválján kérdeztük arról, hogyan kaphat mégis uniós támogatást ebben az elnyomó rendszerben.
Az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos jelöltként indul a soron következő hollandiai választásokon.
Kivonják pénzeiket az unióból a Nyílt Társadalmak Alapítványok, átszervezik a működést. Új korszak kezdődik azzal, hogy Alex Soros átveszi az igazgatóság vezetését.
A hatályos jogszabály szerint úgy kell beépíteni a QR-kóddal követhető akkumulátorokat, hogy a fogyasztóknak bárhol beszerezhető (vagy ingyen adott különleges) szerszámokra legyen szükségük a kiszedésükhöz.
A megfelelő ember a megfelelő feladatra.
Érdekes módja Brüsszel megállításának odalapátolni a magyar adófizetők pénzét.
Orbán szabadkereskedelmet szeretne, de tudja, hogy tragédia lenne, ha Nickelsdorfnál megállítanák a kamionokat. Az állam nem a saját pénzét költi, hanem a miénket, de hajlamosak vagyunk elfelejteni. Infláció, kamatok, Huxit-alku, bivalyok. Szabó László közgazdász, a Hold Alapkezelő társaalapítója beszél.
Az ukrán elnök azt mondta, Ukrajna „hisz az Európai Bizottsággal kötött megállapodásokban”.
A magyar gazdaság nincs könnyű helyzetben, de nagy bajban sem. Az energiaárak csökkenése sokat javította helyzeten. A kormány belenyúlkál a gazdaságba, növeli a káoszt. Az akkugyárak fontos ütőkártyaként használhatók, ha esetleg el akarnánk hagyni az EU-t. Szabó László közgazdász, a Hold Alapkezelő társalapítója, bivalytenyésztő. (Podcast.)
Navracsiccsal ellentétben Johannes Hahn szerint van miért aggódni.
Amerika felszólította Oroszországot, hogy „azonnal vonja vissza a döntését”.
Letette hivatali esküjét Edgars Rinkevics, Lettország új elnöke.