EU

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint egyáltalán nem sikertörténet az egyetemek alapítványba szervezése

Adatokkal reagáltak Csák János kultúraminiszter kijelentéseire.

Solti Hanna
oktatás

Vizsgálat jöhet a magyar EU-biztos, Várhelyi Olivér ellen

Mert az EP szerint szándékosan csorbítja a jogállamisági reformok jelentőségét.

Mészáros Juli
POLITIKA

Napi 160 millió eurót vesztettek az oroszok eddig az olajszankciókon

Februártól még 120 milliót buknak a szankciók második körének élesítésével. Az EU tagállamai már csak harmadannyit költenek orosz energiára, mint tavaly márciusban.

Magyari Péter
gazdaság

A Magyar Rektori Konferencia szerint minden egyetemistának joga van részt venni az EU mobilitási programjaiban

Az MRK elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy bármilyen természetű és jellegű politikai vita a magyar egyetemisták és egyetemi oktatók részvételét korlátozza az Európai Unió oktatási, mobilitási és kutatási együttműködési programjaiban.

Herczeg Márk
eu

Kiakasztotta az olasz termelőket, hogy Írországban egészségügyi figyelmeztetést tennének az alkoholos italokra

Olaszország legnagyobb gazdálkodói egyesülete az ország elleni „közvetlen támadásnak” minősítette a „rémisztő” figyelmeztetéseket.

Herczeg Márk
élelmiszer

Krasztev: Aligha lesz béke az idén

2024 tavaszán az oroszok és az ukránok is elnököt választhatnak, addig sem Putyin, sem Zelenszkij nem lesz abban a helyzetben, hogy engedményt tegyen a békéért – mondta a politológus évindító bécsi előadásán. Szerinte Orbán ha akarna, akkor sem tudna kimaradni a blokkosodásból.

Magyari Péter
külföld

Oktatói Hálózat: A kormány a felelős 21 magyar egyetem európai pályázati lehetőségeinek felfüggesztéséért

Úgy vélik, okvetlenül módosítani kellene a kuratóriumok jogállásáról szóló törvényt.

Kiss Imola
oktatás

Böszörményi Nagy Gergely a MOME-soknak írt levelet, szerinte csak félreértés lehet, hogy kizárják őket az Erasmusból

Az egyetem alapítványi elnöke alig akarja elhinni a hírt, de már egyeztet a megfelelő minisztériummal az ügyben.

Boros Juli
oktatás

Orbán Viktor nem szégyenkezhet fizetésével az EU-s miniszterelnökök előtt

Ha az átlagos európai bruttóbéreket nézzük, különösen elégedett lehet.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Németország, Belgium és Svédország is kötelezővé teszi a covidtesztet a Kínából érkezőknek

Korábban Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Dél-Korea és az USA is szigorított.

Herczeg Márk
járvány

Felhatalmazták a kormányalakításra az első női miniszterelnököt Bosznia-Hercegovinában

Borjana Kristó az Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozást sürgeti.

Solti Hanna
POLITIKA

Százmilliókat csalt ki az EU-tól a halastava fejlesztésére

A 69 éves férfi felfüggesztett börtönbüntetést kapott, az ügyészség fellebbezett,

Tóth-Szenesi Attila
belföld

EU–Ukrajna-csúcstalálkozó lesz február elején

Azt egyelőre nem közölték, hol tartják meg a csúcstalálkozót.

Herczeg Márk
eu

Az Európai Bizottság elfogadta a partnerségi megállapodást

Navracsics megköszönte azoknak, akik segítették és azoknak is, akik kritizálták a munkáját. Azért a Bizottság még bőven lát problémákat, amiket meg kell oldani, ha hozzá akarunk férni az uniós támogatások egészéhez.

Bódog Bálint
eu

Olaszország takargatott szeretője lettünk

Régen óriási volt az egyetértés Giorgia Meloni és Orbán Viktor között. Bár a posztfasiszta Olasz Testvérek továbbra is támogatja a magyar kormányt, a miniszterelnök egyre feltűnőbben igyekszik távol tartani magát Orbántól.

Boros Juli
külföld