Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint a szerb elnök és a koszovói miniszterelnök több órás vita után sem tudott kiegyezni, „mindkettőjüket teljes felelősség terheli a mai tárgyalások kudarcáért, és azért, ha ezután fokozódnak a feszültségek és az erőszak”.
A Fidesz EP-képviselőjének jutott a feladat, hogy értékelje a csütörtöki híreket.
Oroszország terrorista állammá nyilvánításához a huszonhét tagállam egyöntetű beleegyezésére lenne szükség.
A volt belga miniszterelnöknek elege van Orbán zsarolásaiból.
Különben sem az ő dolguk minősíteni a Magyarország és az EU közti tárgyalásokat.
A csúcstalálkozót rendező Savkat Mirzijojev üzbég elnök fontosnak nevezte, hogy Orbántól hallhattak az európai helyzetről a Türk Államok Szervezetének szamarkandi csúcstalálkozóján.
Litvánia, Lettország és Észtország elengedhetetlennek tartja a megfelelő felkészülést a vegyi, biológiai és nukleáris fenyegetésekre, illetve balesetekre is.
A bolgár politológus szerint Orbán fejezte ki, mit gondolnak Putyin barátai Európában: a nyugati álláspont csak akkor változhat Ukrajna ügyében, ha változik az amerikai politika, vagyis az USA a szolidaritás gyenge láncszeme.
Megerősítenék a bíróságok független felügyeleti szervét, az Országos Bírói Tanácsot, amely a jövőben felülbírálhatná az Országos Bírósági Hivatal politikai kinevezett elnökének döntéseit, és még a kúriai kinevezésekbe is beleszólása lehetne.
A január 1-jén induló új közös agrárpolitikát a 2023–2027-es időszakban összesen 270 milliárd euróval finanszírozzák.
A mozambiki Maputóban véget ért a 42. Közös Parlamenti Közgyűlés, ahol megint Orbánék kerültek a középpontba.
Félelembarométerrel ajánlanának alternatívát az EU-nak.
17 milliárd dollár azonnali segítségre volna szükségük, hogy megkezdhessék a kritikus infrastruktúra, a kórházak, az iskolák és a közlekedés helyreállítását.
Nem helyes bombákat mutogatni a kampányban.
Napvilágra került egy felvétel, amin az olasz politikus arról beszél, továbbra is cseverészik az orosz elnökkel, aki nemrég vodkát és „kedves szavakat” küldött neki születésnapjára.