Josep Borrell biztos benne, hogy egyhangú döntés születik, pedig a tagországok elég megosztottak.
A lengyel miniszterelnök kezdeményezte a brüsszeli csúcs összehívását Putyin hétfő esti bejelentése nyomán. Az USA és az EU is előre figyelmeztette Oroszországot, hogy büntető intézkedéseket hoznak, ha elismerik a szakadárokat.
2021 harmadik negyedévének adatai szerint.
De még ha úgy is ítélnek, hogy a jogállamiságot megsértő országokat pénzmegvonással szankcionálhatják, a büntetés valószínűleg csak a választás után jöhet – írja a Népszava.
Az uniós állampolgárok csak külföldön tarthatnának ilyen pénzügyi eszközöket.
Az infláció jóval az EU-s átlag fölött az egyik legmagasabb a 27 tagállam között.
A hosszan elnyúló lengyel-cseh konfliktus végéhez ért, nyitva maradhat a bánya, cserébe Lengyelország fizet és óvintézkedéseket hoz.
Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint nincs kétségük afelől, hogy a Fidesz le fogja söpörni a javaslatukat.
A cél, hogy a kormány népszavazás nélkül ne léptethesse ki Magyarországot.
Két hét gyorsuló eszkaláció után a héten kicsit megpihentek a civakodó felek, ez pedig alkalmat adott a nyugati szövetségeseknek, hogy kicsit a saját háza tájukon is söprögessenek.
Utána jönnek a társadalmi egyenlőtlenségek, az egészségügy, a munkanélküliség és csak utána a migrációs nyomás.
A Transparency International szerint stagnál az EU-s országok korrupciós mutatója, a közbizalom pedig egyre gyengül a világjárvány miatt.
A sötétvörös besorolású területekről érkezők számára további szabályokat is előírhatnak.
Az oslói tárgyalásokon a tálibok tízmilluárd dollárnyi befagyasztott afgán vagyon felszabadítását, a nyugatiak a női és emberi jogok helyzetének rendezését remélik, miközben Afganisztánban humanitárius katasztrófa fenyeget.
Mint írták, a jelen feszült helyzetben "kifejezetten károsnak és nemzeti érdekeinkkel ellentétesnek" tartják Orbán és Putyin baráti találkozóját.