EU

Szijjártó élezés helyett diplomatikus megoldást támogat Ukrajna esetén

Erről leginkább tán az őt Barátságért érdeméremmel kitüntető orosz külügyminisztert, Szergej Lavrovot kéne meggyőznie.

Király András
POLITIKA

Most látszik csak, hogy milyen gyenge lett Európa a két világháború után

A bontakozó orosz-amerikai feszültség eddigi legnagyobb vesztese Európa. A hidegháborúban a két nagy intézte a katonai feladatait, és most azzal kell szembesülnie, hogy a helyzet 30 év után sem változott.

Magyari Péter
külföld

Európának küldhető gázról egyeztet Katarral az USA

Arra az esetre, ha egy Ukrajna elleni orosz invázió fennakadásokat okozna Európa gázellátásában.

Király András
külföld

Még a magyar hatóság szerint sem titkolhatnák el, hogy ki és hogyan intézte a vakcinákat

Ujhelyi István EP-képviselő egy éve próbálja kideríteni, hogy ki és milyen szerződések alapján intézkedett a magyar kormány részéről a nyugati vakcinák beszerzéséről. Kásler minisztériuma a nemzeti infohatóság álláspontját is semmibe veszi.

Magyari Péter
járvány

Az EU megfigyel két, hormonháztartást zavaró vegyi anyagot

Ezentúl az EU-ban a vízellátási lánc egésze mentén szorosabban nyomon kell követni, hogy jelen van-e az ivóvízben a béta-ösztradiol és a nonil-fenol.

Herczeg Márk
eu

Lekerült a napirendről, hogy lekapcsolják a SWIFT-ről Oroszországot

A lépés destabilizálhatná a pénzügyi piacokat, sőt, elősegíthetné egy nem nyugati dominanciájú alternatív fizetési infrastruktúra kialakulását.

Pásztor Tamara
külföld

Újra erkölcsi alapokra helyezné a magyar külpolitikát az ellenzék

A hat párt képviselői kerekasztal-beszélgetésben vették végig, mit gondolnak Magyarország kapcsolatáról az EU-val, Oroszországgal, Kínával. Törésvonal csupán a szabadkereskedelem ügyében mutatkozott a zöld pártok és a többiek között, de az se tűnt túl széles repedésnek.

Király András
POLITIKA

Pegasus-vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte Donáth Anna az Európai Parlamentben

A megalakuló bizottság Orbán Viktort is meghallgatná és felelősségre vonná.

Szász Zsófi
POLITIKA

Behajtja az EU Lengyelországon a bírák korlátozása miatt kiszabott, eddig 70 millió euróra duzzadt pénzbírságot

Ha a lengyel kormány továbbra is ragaszkodik a bírák fegyelmi kamarájához, megy a csekk.

Kiss Imola
külföld

Az MSZP elnöke beperelte az OLAF-ot, mert szerinte Orbánnak falaznak Brüsszelben

Tóth Bertalan az EU Bíróságán tett feljelentést, mert titkolják az Elios-ügy aktáit. A miniszterelnök vejének lámpaüzletei az ellenzéki párt szerint mindenkire tartoznak.

Magyari Péter
POLITIKA

Meghalt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

Az olasz politikust hetek óta súlyos betegséggel kezelték.

Horváth Bence
eu

Azt játsszák a nagyhatalmak, hogy máris kirobban a harmadik világháború, és ezt 2022 elején nem is lehet teljesen kizárni

Mintha kissé túlemelték volna a téteket az USA és Oroszország geopolitikai pókerében. Hétfőtől négy napon át körkörös tárgyalásokon próbálják enyhîteni a mesterségesen, saját maguk által keltett feszültséget.

Magyari Péter, Gazda Albert, Király András
külföld

Véget ér a német atomkorszak: őrület, áldozat vagy az emberiség megmentése?

Szilveszterig hat atomerőmű működött még Németországban, de hármat azóta lekapcsoltak, és idén decemberben a többi is leáll. Miközben durván drágul az energia, és Európa nehéz küzdelmet vív a karbonsemlegességért. Öngyilkos bolondéria vagy az emberiség megmentése? Erről vitatkozik fél Európa.

Magyari Péter
külföld

Eltűnhetnek a színes tetoválások, legalábbis úgy, ahogy eddig ismertük őket

Januártól rengeteg tetováláshoz szükséges anyagot vonnak ki a forgalomból az EU-ban, 2023-tól pedig eltűnhet két olyan pigment is, ami a tetoválók szerint a színek kétharmadának kikeveréséhez elengedhetetlen.

Boros Juli
ÉLET

Brüsszel olyan irányelvet javasol, ami minimális tényleges adókulcsot ír elő a nagy multik globális tevékenységeire

Az EU-s társaságiadó-minimumról szóló törvény olyan, az EU-ban székhellyel rendelkező cégre vonatkozna, aminek az éves bevétele eléri a 750 millió eurót.

Herczeg Márk
eu