Részben a mostani, koronavírus-járvány miatti válsághoz hasonló esetleges jövőbeli járványokra való jobb felkészültség és hatékonyabb reagálás érdekben.
A házelnök szerint „a semmi által homogenizált baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalíció” egyfajta „morális terrort” kíván alkalmazni Európában.
A szankciók a belarusz elnök beutazási korlátozását és pénzügyi érdekeltségeinek befagyasztását irányozzák elő, pénteken teszi közzé őket az EU hivatalos közlönye.
Az Európai Parlament és az Európai Bizottság épületeiben a koronavírus ellen harcolnának a hőkamerákkal.
A betegségek kezelésével és az elhalálozással járó kiadások a fővárosban az európai átlagnak majdnem a dupláját teszik ki.
Ciprus és Málta ellen biztosan kötelezettségszegési eljárás indul.
Négy év leforgása alatt 60 kistelepülésen épített játszótereket irreálisan magas áron a négy vádlott, több mint félmilliárddal rövidítették meg az uniós és az állami költségvetést.
A tagállamok által szolgáltatott járványadatok alapján sorolják be őket különböző kategóriákba.
A klímacélok eléréséhez 1800 milliárd eurós keret áll rendelkezésre az EU-ban a következő hét évre.
A szabadságharcos kormány elfogadja a pénzt.
Szerinte az egyetem már nem tud visszatérni Magyarországra, mert az érvényben lévő törvények nem felelnek meg az akadémiai szabadság követelményeinek.
Az igazságügyminiszter szerint kettős mércét alkalmazott az EU Bírósága a CEU ügyében.
A miniszter szerint „a jelentést valójában olyan szervezetek írták, amelyek a Magyarország ellen összehangolt politikai kampányt folytató, központilag finanszírozott nemzetközi hálózat részei”.
A tervezet címéből is kikerült a jogállam szó, de bekerült egy mechanizmus, ami megnehezítené, hogy megbüntessék a tagállamokat, ha nem tartják be a követelményeket.
Mert a fertőzöttek számának növekedése sok idős embert érint, míg más európai országokban főleg a fiatal, a kockázatnak kevésbé kitett felnőttek között nő az esetszám.