Egyre több ügy kerül az Európai Emberi Jogi Bíróság elé, ami kérdéseket vet fel Magyarország és két további tagállam határigazgatásával kapcsolatban is.
Dedó, őzike csoport, piros labda, homokozólapát, családi veszekedés és el nem mosott edények. A Fidesz alelnöke szerint az EU ahhoz is gyáva, hogy megszakítsa a soros elnökségünket, így marad a piszkálódás.
Tusványoson voltak állítólagos marxisták, akikkel kedélyesen cseverésztek a Fidesz-közeli eszmetörténészek. Voltak fesztiválozók, akik szerint Magyarország problémáit a Fideszen belüli változtatással kell megoldani. Sátrazós-vonatozós riport a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról.
A kisebb pártok frakcióvezetői/frakcióvezető-helyettesei meglepően sok mindenben egyet tudtak érteni a kormányzati politikusokkal.
Nem kizárt, hogy a Bizottság alkalmazza a felzárkóztatási támogatások odaítéléséhez kötött feltételrendszert.
Az európai politikusok irigykednek a miniszterelnökre – mondta a külügyminiszter a főnökéről.
Az RMDSZ EP-képviselője, az uniós ügyekért felelős miniszter és az LMP-s képviselő közösen ekézte az uniós intézményrendszert a Tusványoson.
A gazdaság „szovjetizálódásának” jelei mutatkoznak, ideértve a magánvagyon kisajátítását az állami kiadások finanszírozása érdekében, a „lakosság társadalmi és gazdasági jólétének teljes figyelmen kívül hagyását” és a gazdaság átirányítását az ukrajnai háborúra – írja a svéd, dán, észt, finn, litván, holland és lengyel pénzügyminiszter.
Josep Borell, az EU külügyi főképviselője inkább Brüsszelbe hívja össze az ülést.
A végső szavazási arányon nem látszott, hogy a szélsőjobboldali képviselők számának növekedésével sokkal oroszbarátabbá vált volna az EP: 495 igen, 137 nem és 47 tartózkodás volt.
És a Politico szerint Hollandia mellett Lettország és Szlovénia is fontolgatja, hogy eseti alapon döntsön, miután Orbán az EU soros elnökeként kezdett turnézni.
A politikai erőszaknak nincs helye a demokráciában - írta Ursula von der Leyen. Az orosz vezetés szerint a Biden-adminisztráció által kialakított légkör ágyazott meg a merényletnek.
A szőnyeg szélére állították szerdán a magyar EU-nagykövetet, de Orbánék faarccal adják az értetlent egyelőre. A 27 tagország túlnyomó többsége azonban dúl-fúl és a visszavágás, illetve a kiközösítés módját tervezgeti. Mindez Putyin malmára hajtja a vizet.
Készült egy kutatás arról, hogy két eléggé és két kevésbé elvadult kormányzati médium hogyan láttatja Ukrajna jövőjét és esetleges EU-csatlakozását. Az eredmény: az ukránellenes propaganda kiütéses győzelme.
„Én ismerem az oroszokat. Ők mások, mint mi. Más a történelmük, más a kultúrájuk, más az ösztönük és a hozzáállásuk. Másképp értelmezik a szabadságot és másképp a nemzeti szuverenitást” – mondta Orbán Viktor a Bildnek.