A bolgár politológus a Partizánnak adott interjúban arról beszélt, hogy a kormányfő létrehozott egy olyan modellt, amit sokan utánoznának, de ez nehéz, mert ez egyrészt magyar sajátosság, másrészt Orbán olyan nagy kockázatokat vállal, amikbe akár bele is bukhat.
Varga Mihály szerint a helyreállítási terv az 5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatáson felül kiegészült egy 3,9 milliárd eurós hitelrésszel és egy 0,7 milliárd eurós, szintén vissza nem térítendő kerettel a REPowerEU tervből.
Ahogyan Moore a kor szorongásait és a szuperhősökről kialakult hagyományos elképzelés pusztulását jelenítette meg képregényében, úgy ez a találkozó is bőven ad okot szorongásra és arra is szükség lehet, hogy ezúttal ne a hagyományos módon tárgyaljanak egymással a felek.
Az Euratom előírásainak megfelelően bejelentették az Európai Uniónak a paksi atomerőmű további üzemidő-hosszabbításának elkezdését.
A megfizethető energiaforrásokhoz való hozzáférés hiánya miatt.
A Brexit Alkalmazkodási Tartalék nevű pályázaton Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám és Száraz István cége is nyert.
Miközben a Sztálin-kultuszt felélesztő, egykori KGB-s orosz diktátor hadserege épp a nyugati szomszédjának civil lakossága ellen vív háborút, a pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a II. világháború után keleten pusztító ideológia tanai ma nyugatról köszönnek vissza.
Valami nem ment át a CEU-n.
Még ebben a hónapban elutalják a korábban beígért segélyt.
Sinkó Ottó, a 23. leggazdagabb magyar, Széles Gábor üzlettársa komoly kormánykritikát fogalmaz meg.
239 túszról tudunk, a Hamász azt állítja harmincan már meghaltak az izraeli csapásokba. Közben az al-Shifa kórházból a Hamász állítása szerin 31 koraszülöttet evakuáltak.
Ezt az uniós kormányfőknek kell megszavaznia.
Úgy látják, a hadszíntéren patthelyzet alakult ki.
De jelentős visszaesés volt a németeknél, a franciáknál és a svédeknél is.
Orbán szerint ki kéne találni valami új tervet, addig nincs értelme pénzt küldeni, Fico pedig az ukrajnai korrupciótól félti a pénzt.