Nemrég Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója arról beszélt, hogy a magyarok fizettek a késért, amivel videóban lefejeztek egy ukrán katonát az oroszok. De az ukrán hivatalos kommunikáció már a háború kezdete óta kifejezetten kemény a magyar kormány Ukrajna EU-s szomszédai között magányos álláspontjával szemben.
Miközben Kína növeli a függetlenségét, egyben növeli a világ tőle való függőségét is, például a kritikus nyersanyagok vagy a megújuló energiaforrások, az új technológiák terén, ezért kell olyan megközelítést kidolgozni, amit mindenki támogat, és Kína is képes elfogadni – mondta az Európai Bizottság elnöke.
Miután több uniós tagország ellenezte a korlátozások egyidejű bevezetését.
„Mintha gránátot dobott volna a nemzetközi diplomácia közepére” - szól egy értékelés azután, hogy a francia elnök Kínából hazafelé Tajvanról nyilatkozott. Nem először háborítja fel saját szövetségeseit: miközben Európa stratégiai önállóságát hangoztatja, sokak szerint épp azt ássa alá óvatlan megszólalásaival.
Az újabb migrációs hullámmal kapcsolatban azt mondta, a kerítésépítés az utolsó megoldás, ha semmi más nem működik.
Európai Unió ki:játszva.
Megfordulhatott a trend: újra többen mennek el innen, mint amennyien hazatérnek.
A cikk elismeri, hogy korábban Orbán kifejezetten nyitott a német tőkének, de konkrét esetekre alapozva arra jut, hogy a barátságnak vége, csak a politikai lojalitás számít, a haveri kapitalizmus, a korrupció mindenen túlterjed.
Az olcsó import miatt hátrányba került termelők támogatását kérik.
Megijedtek az új EU-s törvénytervezettől, ami kötelezné a céget a tranzakciók nyilvánossá tételére.
Megnézik, hogy állunk a korrupcióval.
Ezt mérte az Eurobarométer, amely szerint egyre kevésbé rokonszenves a magyaroknak az Európai Unió.
Ennek köszönhetően több vonalon közlekednek majd alacsonypadlós szerelvények.
Londonban Varga Judit nélkül írtak alá közleményt az EU-s igazságügyi miniszterek hétfőn, majd kedden a NATO főtitkára közölte Szijjártóval, hogy akarata ellenére meghívja az ukrán külügyminisztert egy találkozóra. A magyar diplomácián egyre könnyebben lépnek át a nyugati szövetség szervezetei.
A magyar társadalom háromnegyedes többsége egy népszavazáson is nemet mondana a Huxitra.