A magyarországi benzinkutakon tapasztalható hiányhoz nincs köze a tengeren szállított nyersolajra érvényes behozatali tilalomnak, sem az orosz olajra biggyesztett ársapkának.
EU-Nyugat-Balkán csúcs lesz.
A várt 2 százalékos csökkenés helyett októberben 2,9 százalékkal csökkentek a termelői árak az előző havihoz képest az euróövezetben.
A testület 21 tagú, ebből tíz tagot az állami szervek delegáltak, tízet pedig pályázati úton választottak ki a nem-kormányzati szereplők közül.
2010 óta szinte lehetetlen újat építeni Magyarországon. Úgy tűnik, hogy hamarosan már lehet.
Valószínűleg jóváhagyja az Európai Bizottság az 5,8 milliárd eurós helyreállítási tervet, de ahhoz, hogy ezt meg is kapjuk, még teljesíteni kell.
Az államtitkár megbízatása 2025 márciusáig szól.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint a szerb elnök és a koszovói miniszterelnök több órás vita után sem tudott kiegyezni, „mindkettőjüket teljes felelősség terheli a mai tárgyalások kudarcáért, és azért, ha ezután fokozódnak a feszültségek és az erőszak”.
A Fidesz EP-képviselőjének jutott a feladat, hogy értékelje a csütörtöki híreket.
Oroszország terrorista állammá nyilvánításához a huszonhét tagállam egyöntetű beleegyezésére lenne szükség.
A volt belga miniszterelnöknek elege van Orbán zsarolásaiból.
Különben sem az ő dolguk minősíteni a Magyarország és az EU közti tárgyalásokat.
A csúcstalálkozót rendező Savkat Mirzijojev üzbég elnök fontosnak nevezte, hogy Orbántól hallhattak az európai helyzetről a Türk Államok Szervezetének szamarkandi csúcstalálkozóján.
Litvánia, Lettország és Észtország elengedhetetlennek tartja a megfelelő felkészülést a vegyi, biológiai és nukleáris fenyegetésekre, illetve balesetekre is.
A bolgár politológus szerint Orbán fejezte ki, mit gondolnak Putyin barátai Európában: a nyugati álláspont csak akkor változhat Ukrajna ügyében, ha változik az amerikai politika, vagyis az USA a szolidaritás gyenge láncszeme.