A nyolc éve kormányzó szociáldemokraták kapták a legtöbb szavazatot, a második legtöbbet a néppártosodó fasiszták. Mégis a harmadik legtöbb szavazatot kapó Mérsékelt Párt elnöke alakíthat kormányt. Ilyen a svéd politika.
Ez a költségvetés hetven százaléka. Korábban sosem volt szó ekkora összegről.
Nem tudtak megegyezni a részletekről.
Az európai mezőgazdasági termelők és élelmiszergyártók szerint kormányzati segítség kell a megnövekedett energiaköltségeik fedezéséhez.
Arra a hírre, hogy Oroszország nem indította újra a gázszállításokat az Északi Áramlat-1 gázvezetéken.
Azt mondják, az EU Bíróság ítéleteit nem kéne tárgyalási alapként kezelni.
„Üzenetünk egyértelmű: a turizmus kiváltság, nem jog, és ez a kiváltság nem illeti meg egy olyan ország állampolgárait, amely népirtó háborút folytat Ukrajna ellen” – mondta Kaja Kallas.
Az Európai Unió tagországinak csaknem felében jelentős az aszályveszély.
Rengeteg gáz és olaj van Iránban, de a síita főpapok diktatúrájától a Nyugat nem vásárol belőle. A 2015-ös kiegyezést Trump felmondta, most az EU közvetítésével viszont újabb békülésre van esély. Egyelőre azonban Pakisztán van a legközelebb az iráni gázhoz.
„Tagok legyünk, vagy szabadok, ez most a kérdés” Novák Előd szerint.
A területen békefenntartóként jelenlévő oroszok szerint Azerbajdzsán megsértette a tűzszünetet.
Hadházy Ákos független képviselőnek legalábbis ez a véleménye, de a Transparency és a K-monitor sem remél sok jót az új antikorrupciós mechanizmustól.
Korrupciós ügyekben a feljelentők kikerülhetik az ügyészséget, megtámadhatják a nyomozások lezárását. Még közérdekre hivatkozva sem kerülhetik ki a társadalmi egyeztetést új törvények esetén. Benne van a törvényben, hogy minderre az EU-s pénzek megszerzéséért, brüsszeli kérések alapján hajlandó a kormány.
Pedig ott voltak az ülésteremben, pár másodperccel korábban még nemet mondtak a DK módosítójára.
Thierry Breton belső piacért felelős EU-s biztos szerint a tagállamok az orosz-ukrán háborúban kimerítették a nemzeti fegyverkészleteiket, és ez olyan sebezhetőséget teremtett, amit sürgősen kezelni kell.