„Nagyon boldog vagyok, újra az Európai Unió állampolgárának érzem magam” - mondta.
A MOL csoportjába tartozó pozsonyi Slovnaft az utóbbi hónapokban a világpiaci árnál kb. 30 dollárral olcsóbban kapta az orosz olajat.
A brit külügyminiszter szerint a kormánya továbbra is nyitott a tárgyalásokra az EU-val, „ha tárgyalásos úton is el lehet érni ugyanazt az eredményt”, amit London a protokoll módosításával szeretne elérni.
Ezt tapasztalta az EU-s külügyminiszterek tanácsában. Magyarországról lehet szó.
Litvánia szerint az olajembargót megszavazni kívánó blokkot „egy tagállam tartja túszként fogva”. És az Magyarország.
Szegény Süli Jancsi Paksról hoppon maradt.
Amos Hochstein szerint tudomásul kell venni, hogy háború van, amit az ukránoknak katonákkal, a többieknek gazdasági szankciókkal kell megvívniuk, és csak e két oldal együttes kitartásával lehet legyőzni Oroszországot. Közben a magyar kormány továbbra is vétózza az olajembargót.
A kijevi magyar nagykövet azt állította egy interjúban, hogy eddig sem akadályozta Ukrajna NATO-csatlakozását, pedig de.
Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak.
A megkérdezettek 80 százaléka az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók mellett foglal állást, 79 százaléka pedig egyetért az orosz oligarchák elleni szankciókkal.
Illiberális barátaink számíthatnak ránk.
Közleményükben idézőjellel függetleneznek.
Kedden a lengyel és a bolgár kormányt is arról értesítette a Gazprom, hogy szerdától nem kapnak több földgázt. Mivel Magyarországra Bulgária felől jön az orosz import nagy része, ez a magyar ellátást is veszélyeztetheti.
Az EU tisztségviselői megállapodtak arról a szabálytervezetről, amivel érdemben korlátozhatnák a digitális óriásvállalatok sokak szerint korlátlan hatalmát.
Remélik, hogy az európai vízió, a demokrácia és a szabadság győzni fog.