Ahogy a Fidesz EP-képviselője szokta mondani: „Ennyi!”
20 európai cég vásárolt a tajga védett területeiről származó faanyagból, háromnegyede Németországban kötött ki.
A Pfizer/BioNTech vakcinája jövő hétfőn kaphatja meg az európai engedélyt.
Hamarabb, mint eddig ígérték. Németországban rögtön karácsony után kezdődhet az oltások beadása.
A miniszterelnök a Parlamentben reagált a kritikákra például a magas halálozási arányt illetően. Szerinte az ellenzék gazdija Soros György.
„Ideje lenne pontot tenni Soros György európai ámokfutásának végére”, és itt lenne az ideje, hogy az európaiak végre hazaküldjék őt Amerikába – írja Orbán.
A gépágyúkkal is felszerelt hajók biztosítják majd, hogy az EU-s halászok nem halásznak a brit vizeken.
Mi másra is lehetne használni egy járványügyi tájékoztató portált?
Megszületett a megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről és a koronavírus utáni helyreállítási alapról.
Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott tárgyalásai után nyilatkozta ezt.
Egyben közölte, hogy el fog látogatni a lengyel “LGBT-mentes zónába”
Ha ma lenne népszavazás erről, Orbán „csúfos vereséget szenvedne”, mert a magyarok több mint kétharmada még mindig ahhoz a demokratikus rendszerhez akar tartozni, amit a kormányfő „az elmúlt években elárult” – mondta Szabó Tímea.
A csütörtökön kezdődő EU-s csúcson kellene elfogadni a 2030-ig tartó vállalásokat. Magyarország az 55 százalékos kibocsátáscsökkentés helyett csak 40-et vállalna.
Nagy Szilárd, Kengyel előző, sikkasztásért felfüggesztett börtönre ítélt polgármestere a BIRN-nek elmesélte, hogyan üzletelt a korrupcióval gyanúsított fideszes képviselővel, Boldog Istvánnal.
Ezentúl beutazási tilalommal és számlák befagyasztásával sújthat a közösség olyan személyeket és csoportokat, akik emberi jogi jogsértéseket követnek el.