Gabrielius Landsbergis azonnali megoldást sürget.
Uniós tisztségviselők elvileg nem használhatják hivatali eszközeiken a TikTokot a biztonsági aggályok miatt, ám ez sem az EP-képviselőket, sem az intézményeket nem akadályozza abban, hogy kampányoljanak itt. Kémszoftver ide vagy oda, rengeteg fiatal csak a TikTokon szólítható meg, és ez egyelőre a széljobbnak sikerül leginkább.
Arra hivatkozva, hogy orosz propagandát terjesztenek, és támogatják az Ukrajna elleni háborút.
„Ezt kapjuk azért, mert beengedjük a rókát a tyúkólba” – mondta a lapnak egy uniós diplomata.
Bár az Európa-napon ez nem látszott, a felszólaló Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter alkalmatlannak tartja az eseményt szervező uniós intézményeket. A Bizottság magyar képviseletének vezetője nem érti a brüsszelezést.
A Mi Hazánk nagyjából kétezer fővel vonult el a külügytől az egészségügyi államtitkárságig, ahol az Egészségügyi Világszervezet globális diktatúrájával, vakcinákkal és vendégmunkásokkal borzolták a kedélyeket.
„Az eurokolhoz nem szabadságot, hanem elnyomást és kifosztást hozott húsz év alatt” – írja a pártlap „sátáni figurák”-at és „magát felvilágosodásnak hazudó sötétség”-et emlegetve két nappal azután, hogy Hszi Csin-ping cikkét lehozta.
Rendkívül hasznos Pekingnek, ha van egy jó barát az Unión belül, aki sportot űz abból, hogy szembemenjen nagyjából bármilyen közös uniós állásfoglalással. Gazdaságilag egyáltalán nem számítanának kirívónak az EU-ban a magyar-kínai kapcsolatok – ha a kormány nem tálalná ezeket ilyen látványosan.
Túl sok mindent, gyanúsan olcsón önt a világpiacra Kína, panaszkodik világszerte egyre több ország. Kína túltermelési válságba keveredhetett, és a felmerülő kiutat Hszi nagyon nem akarja választani. A kínai elnök akkor érkezik Európába, amikor nem nagyon látszik, hogyan kerülhetné el Kína a kereskedelmi háborút a világ nagy részével.
Eddig az EU nem vette célba Moszkva jövedelmező gázágazatát. A javasolt szankciók Oroszország LNG-bevételeinek mintegy negyedét érintenék.
Már nem áll fenn az egyértelmű veszélye annak, hogy súlyosan sérüljön a jogállamiság.
A miniszter a magyar uniós elnökségről azt mondta, „mi teszünk szívességet az Európai Uniónak”,
A kínaiak provokálásból indították el az új alkalmazást, ami kuponokkal jutalmazza, ha videókat nézel, lájkolsz vagy bekövetsz. Közben maga a Tiktok is vizsgálat alatt áll az Unióban.
Olyan döntés, aminek akkor sem volt, és most sincsen alternatívája – mondta az EU-s ügyekért felelős miniszter a 20 éves EU-csatlakozást értékelve, aztán előadta.
Bővítsd karrierlehetőségeidet meglévő készségeid fejlesztésével vagy újak elsajátításával az Európai Unió által támogatott képzési programokon a Készségek Európai Éve alkalmából!