Elutasították a 2019-es olasz költségvetés tervezetét, mert elemzésük szerint az nem tartja be a kötelező előírásokat.
Az 444 orosz befolyásról szóló sorozatának befejező részében a donyecki szakadárok oldalán harcoló magyar rendőr történetét mutatjuk be.
Az Európai Parlament módosító javaslatának értelmében az egy óránál hosszabb késéseknél az utasoknak járó kártérítés a jegy árának negyedéről a felére nőne.
Ingeborg Gräßle, az EP költségvetési bizottságának elnöke szerint az OLAF megállapításai érvényesek, bizonyítékai meggyőzőek. Magyarország euromilliárdokat bukhat emiatt.
Hosszú, részletes és szenvedélyes vita után döntöttek így a miniszterelnök, Theresa May szerint.
Európa jövőjéről tartottak vitanapot az Európai Parlamentben, Merkel odaszúrt a jogállamiságot leépítő tagállamoknak.
Oroszország ellen azért vannak szankciók, mert elfoglalta egy szomszédos ország egy darabját, amit aztán magához is csatolt. Szijjártó szerint ezen ideje túllépni, mert világkereskedelmi háború jön.
Majd egyből azt követelte, hogy írjanak ki új népszavazást a Brexitről. Theresa May máris elutasította ezt a kérését.
Azt mondta, a Fidesznek hitet kell tennie az Néppárt értékei mellett, ha maradni akarnak.
És minden tagállamból érkező rendelést egyaránt fogadniuk kell.
A francia elnököt a jelenlegi európai helyzet a két világháború közötti időszakra emlékezteti.
Végre egy lépés eldobható-műanyag ügyben, remélhetőleg valósággá válik.
Attól tartanak, hogy egy egyezmény nélküli kilépés esetén Calais-nál akkora lenne a torlódás, hogy az már az ellátásbiztonságot fenyegetné. Így inkább más brit kikötőkbe szállítanák onnan vámkezelésre az élelmiszert és a gyógyszer.
Tíz megkérdezettből hatan úgy gondolják, hogy "az ide érkező EU-s fejlesztési pénzek jelentős része korrupciós csatornákon magánzsebekbe vándorol."
Részben emiatt indult a hetes cikkely szerinti eljárás ellenük.