Emmanuel Macron

Macron emlékeztette Franciaországot, hogy az istenkáromlás nem bűncselekmény

Egy 16 éves lány miatt szabadultak el az indulatok: miután az Instagramon a homoszexualitásáról beszélt, egy muszlim kommentelő „piszkos leszbikusnak” és „mocskos kurvának” nevezte, amire a lány egy gyalázkodó videót készített az iszlám vallásról.

Herczeg Márk
külföld

Macron: Olyan korlátozás nélküli katonai és nukleáris verseny alakulhat ki, amilyet az 1960-as évek vége óta nem tapasztaltunk

A Brexit után Franciaország maradt az Európai Unió egyetlen nukleáris hatalma.

Botos Tamás
külföld

Macron szerint bár a Brexit-kampány hazugságokra épült, de történelmi vészjelzés egész Európa számára

A francia elnök szerint azt is bebizonyította, hogy mire vezet a hazugság a demokráciáinkban.

Czinkóczi Sándor
külföld

Boris Johnson inti visszafogottságra a szövetségeseket az amerikai-iráni konfliktusban

Nem fogja siratni Kasszem Szulejmanit, de háborúba se rohanna miatta.

Király András
külföld

Macron a sztrájkok miatt lemond az elnöki nyugdíjáról

A francia államfő csitítaná a kedélyeket.

Herczeg Márk
külföld

33 terroristát iktattak ki francia katonák Maliban

Macron elnök tett bejelentést a sikeres akcióról.

Sarkadi Zsolt
külföld

Zsinórban a második napon is megbénítanák Franciaországot a sztrájkolók

Emmanuel Macron nyugdíjreformja ellen tiltakoznak.

Király András
külföld

Több 100 milliárd dollárral nő a NATO védelmi költségvetése

A londoni csúcstalálkozón döntöttek arról is, hogy a szárazföld, a levegő, a tengerek és a kibertér mellett a világűr lesz a NATO ötödik műveleti területe.

Herczeg Márk
hadsereg

A NATO először értékeli hivatalosan is fenyegetésként Kínát

A katonai szövetség csúcstalálkozójának résztvevői ugyanakkor fenntartják álláspontjukat, hogy Moszkva is veszélyt jelent az euroatlanti biztonságra.

Urfi Péter
külföld

Több száz francia gazda traktorokkal torlaszolta el a párizsi körgyűrűt

Közben gazdák a Champs-Elysées sugárutat foglalták el, szénát szórva az egyik legelegánsabb étterem elé. Az alacsony felvásárlási árak és a túlszabályozottság ellen vonultak utcára.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Donald Tusk azzal búcsúzott, hogy ne hallgasson senki Orbánra, a legjobban az oroszoktól kell ugyanis tartani

Egy bruges-i egyetemen búcsúzott Európa vezetésétől öt év után. Felidézte, hogyan zárta be Merkelt és Cipraszt 2015 nyarán. Elmondta, hogy a nagy és régi államok néha arrogánsak a kisebbekkel és az újakkal. Nem értett egyet, hogy a menekültek átvételére akarták kényszeríteni a keletieket, és igyekezett védeni őket.

Magyari Péter
POLITIKA

Már elmagyaráztam neki, hogy fogja be a száját - mondta a Notre-Dame főépítészéről a helyreállításért felelős kormánybiztos

A főépítész eredeti formájában állítaná helyre az összeomlott huszártornyot, de ez a kormánynak nem annyira tetszik.

Sarkadi Zsolt
külföld

Orbán: Magyarországnak mások a civilizációs tradíciói, mint Franciaországnak

Az biztos.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Viktor a francia elnöknél ebédel pénteken

Az étkezés tényét megerősítette Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Botos Tamás
POLITIKA

Moszkva szintet lépett az ellenzék üldözésében, a tüntetők elleni fellépések durvasága már a putyinistáknak is sok

Ortodox papok, de még Putyin pártjának egyik vezetője is kiállt Pavel Usztyinov színész mellett, akit ok nélkül földre vittek, megvertek és elhurcoltak, majd 3,5 év, fegyenctelepen letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Putyin zavargókról beszél, pedig a videók másról tanúskodnak, ráadásul a rendőrök kezdtek el maszkot hordani.

Herczeg Márk
külföld