„Az érintettek jelentős része levette hétfőn a teljes testét eltakaró hagyományos öltözéket, mielőtt bement a tanterembe, míg 67-en nem voltak hajlandók alkalmazkodni a szabályhoz, és inkább hazamentek” – mondta Gabriel Attal oktatási miniszter, miután az országban az iskolákban betiltották a földig érő ruha viselését.
A feladó saját ujjperce volt, üzenet nem volt mellette, viszont aláírta, így elkapták.
Azt nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan milyeneket, de a Kreml máris felháborodott.
Az államfő elhalasztotta németországi útját a kialakult válság miatt.
Ötödik napja csapnak össze a tünetők a rendőrökkel.
A francia elnök szerint a Snapchat és a TikTok hevíti az erőszakot Franciaországban, és ami zajlik, az olyan, mintha néhányan az utcán folytatnák, amit eddig videójátékokban tettek.
Macron két napon belül a második válságtanácskozást hívta össze, miután az éjszaka minden eddiginél súlyosabb zavargások törtek ki már nemcsak Franciaország több városában, de a belga fővárosban, Brüsszelben is. 40 ezer rendőrt vezényeltek ki.
Macron nyugdíjreformja ellen tüntettek országszerte.
A 37 éves Aurélien Pradié népszerűsége azóta emelkedik, hogy nagy részben az ő döntése miatt nem ment át a francia nyugdíjreformról szóló kormányzati szavazást.
„Mintha gránátot dobott volna a nemzetközi diplomácia közepére” - szól egy értékelés azután, hogy a francia elnök Kínából hazafelé Tajvanról nyilatkozott. Nem először háborítja fel saját szövetségeseit: miközben Európa stratégiai önállóságát hangoztatja, sokak szerint épp azt ássa alá óvatlan megszólalásaival.
Azonnal tüntetésekkel reagáltak Párizsban.
Látványos gesztus Macron távolságtartó nyilatkozatai után.
Sem az Egyesült Államokat, sem Kínát nem akarja követni Tajvan ügyében.
Az erőszak és képmutatás elnöke vagy - üzenték a francia elnöknek a nézőtérről.
“Ha a két szuperhatalom között felforrósodik a feszültség, nem lesz sem időnk sem elég forrásunk a stratégiai autonómiánk finanszírozásához és vazallusokká válunk” - nyilatkozta a francia elnök Kínából hazafelé tartva a különgépe fedélzetén.