Emmanuel Macron

Biden hajlandó lenne találkozni Putyinnal, ha az orosz elnök be akarná fejezni a háborút

De egyelőre nem látja jelét ilyesminek.

Szurovecz Illés
háború

Biden és Macron a találkozójukon elköteleződtek Oroszország felelősségre vonása mellett

A vezetők szerint a két ország közös felelőssége a demokrácia védelme.

Fődi Kitti
külföld

A rakétabecsapódás estéjén orosz szélhámosok telefonáltak a lengyel elnöknek Macron nevében

Ugyanazok, akik Karácsony Gergelyt is átverték. Az elnöknek már a beszélgetés közben feltűnt, hogy valami nincs rendben.

Czinkóczi Sándor
külföld

Macron vacsorán győzködi az európai nagyvállalatokat, hogy maradjanak Európában

Az Elysée-palota szerint a francia elnök a 60 nagyvállalatot tömörítő Európai Ipari Kerekasztal képviselőit fogadja, köztük az Engie, az Orange, az Ericsson, az Unilever, az AstraZeneca, a Volvo, a BMW, az Air Liquide és a Solvay vezetőit.

Herczeg Márk
energia

Néhány kereskedőház óriási hasznot húzott az európai gázkrízisből

Miközben Macron elnök kettős mércével vádolta az amerikai kormányt az LNG magas ára miatt, a cseppfolyós gázon egy Párizs mellett bejegyzett cég keresett rengeteget. És még néhány másik is, amelyek mindannyian európai székhelyűek vagy kötődésűek.

Magyari Péter
gazdaság

Macron: Franciaország segít Ukrajnának a tél átvészelésében

És az orosz katonai csapásokkal megrongált energia- és ivóvízellátási infrastruktúra helyreállításában is.

Herczeg Márk
háború

Macron Rómában tárgyalt Melonival

Giorgia Melonit vasárnap nevezték ki miniszterelnöknek Olaszországban, kevéssel utána már a francia elnököt fogadta.

Horváth Bence
külföld

Macron kettős mércével vádolja az Egyesült Államokat a túl drága földgáz miatt

A francia elnöknek nem tetszik, hogy belföldön jóval olcsóbban adják.

Czinkóczi Sándor
energia

A friss irodalmi Nobel-díjas Annie Ernaux szerint Orbán annyit árt Európának, hogy a nevét sem hajlandó kimondani

A francia író erről még januárban beszélt a HVG-nek.

Herczeg Márk
irodalom

Franciaország és Németország kisegítik egymást a télen gázzal és árammal

Emmanuel Macron és Olaf Scholz telefonon dealelték le.

Czinkóczi Sándor
energia

Trump aktát vezetett a francia elnök nemi életéről

A volt elnök floridai birtokán találták a mappát a nyomozók.

Botos Tamás
külföld

Az első számú brit miniszterelnök-jelölt beleszállt a francia elnökbe, többen is abban bíznak, hogy csak viccelt

„A zsűri még nem döntött arról, hogy Macron barát vagy ellenség” – mondta Liz Truss. „Párizs számára az Egyesült Királyság mindig szövetséges marad, függetlenül attól, ki vezeti" – reagált Emmanuel Macron.

Benics Márk
külföld

Macron kemény beszédet mondott: El kell fogadnunk, hogy a szabadságnak ára van

Fel akarja készíteni az országot a várható nehézségekre. Szerinte komoly lelkierőre lesz szükség.

plankog
külföld

Putyin belement, hogy nemzetközi megfigyelőket küldjenek a zaporizzsjai atomerőműhöz

Telefonon tárgyalt Emmanuel Macronnal.

Botos Tamás
háború

A francia parlamenti ellenzék leszavazta, hogy határátlépéskor ellenőrizhessék a védettségi igazolványt

Ez az első törvényjavaslat, amelyet az abszolút többségből kieső kormánypárt nem tudott elfogadtatni.

Fődi Kitti
külföld